Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

a néphagyományok romantikus hevületű ápolása volt. Főleg a népviselet és magyar táncok szolgálatán buzgólkodott. Az egyesület kezdeményezte a szeri országgyűlés­nek minden év első szeptemberi vasárnapján való megünneplését. Az első világháború előtt a Kossuth-kultusz ápolását is összekötötték vele. Az ünnepségek, amelyet népi demokráciánk is számontart, a környékbeli kocsikon odaérkező nép ajkán árpádbúcsú, szobori búcsú a jellemző neve. Ez esetben nyilván a mondai hagyomány népi, társa­dalmi igézetéről is beszélhetünk. Alsóvároshoz tartozik egy ősi kertség, a Balagitó, régiesen Ballagitó, amelyhez az Etelka* ezt a mondai névmagyarázatot fűzi : Árpád a honfoglalás után Szegeden mulatozva, a Tisza kiöntésein vadászgatott. Egyízben egy hattyút ejtett el egyik nagy rétséges tónak kellő közepén, s mert se csónak, se talpak, se tutajok jelen nem voltának, egyik szolgája, kinek szavajárása „ballagok" volt, s ki ezen okra nézve közönségesen nem másnak, hanem Ballaginak neveztetett régi magyarainktól, ez a szegény szolga beballagott ugyan a vízbe, de soha többé ki nem ballaghatott. Elnyelte a tó, és magába eltemette az iszap. Mind az által ennek a magyar szolgának nevét el nem nyelhette mégis annak a torkos tónak telhetetlen iszapja, mely összefonnyadt testét eltemethette. Fennforog még most is örökös neve, ha nem másutt is, leg­alább a szegedieknél, itt e mai napiglan azt a tót, melybe az a Ballagi belehóit, Ballagi-tónak nevezik. A tón túl azt a helyet, melyben a hattyú eltemettetett, Hattyúsnak mondották a régi magyarok, a mos­taniak pedig Hattyasnak. Más adatok híján nehéz eldönteni, hogy e magyarázatban Dugonics tudákos név­elemzéséről, vagy az ő idejében hallott helyi népmonda megörökítéséről van-e szó. Ez a mondai hagyomány népünk körében egyébként ma már csak ritkásan ismeretes. Nyilván szintén újabb eredetű, esetleg régebbi hősnek Árpád nevével való he­lyettesítésével alakult az égi kozmosz egyik jelenségét magyarázó monda, amelyet Kálmány örökített meg, és amelybe nyilván Csaba királyfinak és Emese álmának kép­zetköre is belejátszott: Árpád apánk az édösanyjával álmodott, akinek az emlőjébül mögeredt a tej, és végigfolyt az égőn. Ezt hijjuk Tejútnak. Arra mönt Árpád apánk is a serögivel. SZENT ISTVÁN. Azok a mondák, amelyek első királyunk személyéhez kapcso­lódnak, s amelyeket Kálmány gyűjtött Temesközbe sodródott népünk körében, csak részben illeszthetők bele a róla képződött mondai világképbe, legendakörbe. Ezt a sajátos jelenséget kétféleképpen magyarázhatjuk. Vagy olyan mondai archaizmusok megőrzéséről van itt szó, amelyeket a magyar nép valamikor országszerte ismert, de elsorvadt vagy elsorvasztották, mert nem lehetett beleilleszteni a kegyes király törté­nelmi képzetkörébe, egyházi és nemzeti kultuszába. Számolhatunk adaptációs lehe­tőséggel is : más hajdani mondahősök viselt dolgait ruházták István királyra. Szent István királyi elhivatottságát példázza az a szőregi monda, amelyet Kál­mány örökített meg: Mikó Szent István gyerök vót, a tengör partján kavicsokbul várat csinált. A király arra mönt szol­gáival együtt. Nem köszöntek neki. Mögharagudott, hogy û mán várban van, й a vár ura, mégse köszön­nek neki. Milyen ostobák — mondogatta — az embör mellett emönnek, osztán nem is köszönnek neki. A király kérdözte tüle, hogy mit mondott. Aszondom, hogy én is csak király vagyok a magam várában. Egy másik, Deszken följegyzett monda a Szent Jobbhoz költ magyarázatot, amelyből egyébként a király emberfölötti keménysége is kitűnik : István király Babilonba utazott az édösanyjával, aki úgy tanulta, hogy a babiloni tornyot még maga az Isten sëm dût heti össze. Szent István ezön annyira mögbosszankodott, hogy az édösanyját pofonvágta. Utána mögröttent: maga vágatta le a kézit. Ez van mög még most is. & * A Ballagitó mondája Etelka 1,217. Vö. még Kovács J. 483. A tejútról: Csillagok 13. A szer országgyűlés hiteléről Győrffy Gy., Pusztaszer. Műemlékvédelem 1959,193. 1 A két monda lelőhelye Kálmány III, 302. 493

Next

/
Oldalképek
Tartalom