Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)
A Tombáczok fölsővárosiak, bár Alsóvároson is akad belőlük. A múlt században jeles, olykor dúsgazdag hajóácsok, hajósgazdák, vízimolnárok is akadtak közöttük. Biztosra vehető, hogy mesemondónk ősei is vízenjárók voltak, de a folyószabályozás, gőzhajózás megfosztotta őket hagyományos életmódjuktól. A család szegényebb ágai kénytelenek voltak a múlt század derekán népesedő tanyavilágban szerencsét próbálni. Az apa, György (1869—1947) már kint, Felsőtanyán született. Ennek édesanyja (János apai nagyanyja) Vlasics Veronika. Apai ágon elmagyarosodott, katolizált szerbek ivadéka. A dédanya, — szegedi szerb polgárasszony — még nem tudott magyarul. A férje, Vlasics János a körtöltés alsóvárosi szakaszán gátőr volt, családi visszaemlékezés szerint mulatós, dicsekvő, hatalmas beszélőkedvvel megáldott ember, aki gyermekeivel nem sokat törődött. János édesanyja Ábrahám-Fúrús Veronika (1876—1949) tőrőlmetszett, ősi alsóvárosi magyar sarjadék. Szülei a Víz előtt még bent a Városban laktak, de a nagy katasztrófa után nemsokára tanyára, éspedig Feketeszélre sodorja őket is a megélhetés gondja. A családban már nem emlékeznek rá, hogy a két fiatal hogyan talált egymásra. Házasságukból tizenkét gyermek származott. Kilenc megérte a felnőtt kort. Ami Jánosunk negyediknek született. Mesemondó talentum egyedül neki adatott. Nehezen éltek Őszeszéken. Szegénysorsú zsellérek voltak, másnak dolgoztak. Minden álmuk, vágyuk az volt, hogy a maguk szögényei lehessenek, önálló életet kezdjenek. Erre a dorozsmai földön hamarosan alkalom is nyílt. A múlt század legvégén (1890), jó pár évtizeddel a szegedi határ nagyrészének fölszántása után, de annak ösztönző példájára a dorozsmai járásokat, pusztákat is feltörik és felosztják a jogosult redemptus-ivadékok között. Sokan azonban nyomban megváltak az őket illető földektől. A szórványosan kihúzódó dorozsmai, falubeli szegény parasztok mellett valóságos népvándorlás indul meg Alsó- és Felsőtanya zsellérségéből és törpebirtokos népéből a dorozsmai határba. így került át Tombácz György is családjával az Őszeszékkel, illetőleg Szatymazzal szomszédos Zsombora. Ennek is Ménösjárás nevezetű határrészébe, ahol pár hold homokot venni is tud. Mellette kapásnak is elszegődik. A kapás sokgyermekes szegény tanyai családból származó fiatal házasember, aki jómódú tanyai gazda, vagy városi úri polgári birtokos homoki szőlejébe szegődik. Itt lakásul szerényebb tanyaház épült a számára. Ehhez kisebb darab földet szerzett, kialkudott bért kapott, jószágot is tarthatott. Mellette még maga kevéske örökföldjén, bérletén is tudott gazdálkodni. Később a közeli Lápastón vernek gyökeret. Itt kezdett a János gyerek iskolába járni. Jeles eredménnyel végezte el mind a hat osztály, csak magaviseletével volt állandó baj. Mint mondotta, egyrészt mesei megoldásaiból is kitetsző igazságszeretetéért, félénkebb társai érdekében való bátor kiállásáért, de eleven természetéért és csintalanságáért a tanítója sokszor megverte. Czékus Frigyes egyébként tanyai népművelésünk érdemes alakja volt. Fölismerte a gyerek okosságát, továbbá az akkor divatos iskolai agyagmintázásban (slöjd) való feltűnő ügyességét. Édesapjával beszélt is, hogy taníttatni kellene, szakiskolába járatni. A családnak azonban erre nem volt módja. Készsége azonban rajzolgató kedvében, meseformáló tehetségében mégis kibontakozhatott. A kis János már 11 éves korában kenyérkereső. Édesapja kispásztornak szegődteti. Szolgált többek között a bűbájosnak híresztelt Nagypál Antalnál is. A semlyékeken, tarlókon jószágot legeltetett. Szolgálatáért ellátás mellett egy öltözet ruha és egy választási malac járt neki. A pusztai élet, pásztorság egész életére bevésődött szívébe, lelkébe. Mesehősei szinte kivétel nélkül pásztoremberek, főleg juhászok, hűséges társukkal, a kutyával. Meséiben a királyoknak a juhászok a legjobb barátaik, ők segítik ki az országot a bajból. A kutya is mesei alakká válik mellettük. A serdülő János az első világháború idején már bandában aratott a zsombolyai Csekonics uradalomban. Utóbb kaszás lett. Télidőben hol béresként, hol meg kocsisként szolgált, eljárt napszámba is. 1918 őszén kitört az őszirózsás forradalom, utána tavasszal kikiáltják a Tanácsköztársaságot. Harcteret megjárt bátyjával, Györggyel beállott a Vörös Hadseregbe. Tüzérnek sorozták, harcolt a csehek ellen, eljutott Eperjes alá. Csapatát később a románok ellen vezényelték. A Tanácsköztársaság összeomlása után gyalog jött haza szülei hajlékába, Lápastóra. 1919 őszén már ismét napszámba jár, majd tanyásnak szegődött. 1924 farsangján 479
