Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

házasodott meg, Kálmán Mária Magdolna átokházi lányt vette feleségül. Öt gyermekük született. Később a Márták dűlőjében 2 holdon vetette meg a lábát : tanyát épített, szőlőt, gyümölcsöst telepített. Napszámba is eljárt, Wagner Adolf szegedi gimnáziumi tanár, országos hírű homológus szatymazi modern gyümölcsösében dolgozott. Itt kitanulta a szemzés, sípolás, metszés, párosítás, oltás magasiskoláját. Rátermettségét oklevél is tanúsítja. A két világháború között a szegényebb homoki gazdák a szegedi piac hallatlan olcsósága miatt Zsombóról, Szatymazról, más szomszédos helyekről termésüket: almát, körtét, barackot, dinnyét Tiszántúlra, Csanádban, Békésbe hordták a maguk kocsiján. Az aratással, csépléssel már megvoltak, az őszi munkával még várhattak. Lassanlassan mindenki talált magának állandó szálláshelyet, ismeretséget. János bácsi is eljárt egészen Mezőkovácsházáig, Tótkomlósig. Az összecsődült gyerekseregnek mindjárt mesélni kezdett, de a felnőttek is örömest hallgatták, miközben egyetmását sikerült gyorsan elmérnie. Amikor először járt Tótkomlóson, véletlenül éppen a bíró házánál kérdezősködött, hogy lovát bekötheti-e az istállóba, ő pedig megéjszakázhat-e mellette. Csak az asszony volt otthon, aki kérésébe beleegyezett. Hazaérkezvén az ura, János bácsival beszédbe elegyedett, meghívta vacsorára is. Hamarosan a vendégé lett a szó, mesélésbe fogott. Ott az asztalnál virradt rájuk, amikor befejezte. Innen paplanos ágyba került. A bíró és családja kérlelte, hogy ezentúl mindig náluk szálljon meg, de okvetlen mesével jöjjön ám. A felszabadulást követő földosztás során 4 holdat kapott egy kapástanyával együtt. Ennek fejében lemondott a Mártáknál lévő 2 holdjáról. Tapasztalatai, egyéni rátermettsége következtében minőségi fokon termelt szőlőt, modern almafajtákat, újabban földiepret. Sokáig résztvett a tanyaközség társadalmi életében is. Tizenkét esztendeig Zsombó tanácstagja (1950—1962) és a tanyájával szomszédos Wesselényi iskola szülői munkaközösségének feje. Ezt a tisztségét különösen szívén viselte. Az odajáró gyermekekkel egyenként is sokat törődött. Élete utolsó másfél évtizedében a szívével sokat betegeskedett. Többször szorult kórházi kezelésre. 1974 december 22-én, vasárnap este közelben lakó leányának látogatására indult, útközben azonban hirtelen szívroham végzett vele. Meséinek annyira várt megjelenését

33 már nem érhette meg. Mindig szeretett olvasni, még öregedő napjaiban is. A regényeket unta, mint mondogatta, sokat, gusztustalanul szerelmeteskednek bennük, és fölöslegesen szaporítják a szót, alig történik bennük valami. Egész olvasó parasztságunkra jellemzően a könyv szerzőjét, címét nem tartotta meg ő sem a fejében. Ezzel voltaképpen a népköltészet kollektív szelleme jut önkéntelenül is kifejezésre : az alkotás elsőbbsége. Az alkotó nem igényli magának, hogy nevét emlegessék. Mindent elolvasott, ami a kezeügyébe akadt. Egyszer úgy leptük meg, hogy Arany Toldi-triológiájában mélyedt el. Mint mondta, már sokszor végigolvasta, de a költő nevét nem tudta megmondani, életéről sem tudott semmit. Kétségtelen, hogy a tanyai iskola könyvtárából talán már gyermekei révén olvasgatta Benedek Elek meséit és az Ezeregyéjszaka valamelyik ifjúsági kiadását. Ponyvafüzetek is megfordulhattak a kezén : Zigfrid, Genovéva szívreható története, Hét bölcs mester, amelynek századunk legelején még a vásári ponyva legkapósabb darabjai közé tartoztak. Ponyvaolvasmányairól érdeklődve bizonytalan általánosságoknál nem tudott többet mondani. Könnyen lehetséges, hogy az ő ponyvái eredetű meséit nem föl33 Tombácz János meséi. Gyűjtötte és a bevezetéseket írta: Bálint Sándor. Lektorálta: Kovács Ágnes. Jegyzetekkel ellátta: Dömötör Ákos. Új Magyar Népköltési Gyűjtemény. Szerkesztette Ortutay Gyula. XVII. Budapest 1975. 480