Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

Az egyházi hagyományt, olykor az apokrifok világát idézik Kálmány gyűjtéséből, kisebb részben a magunk hallomásából azok a természetmagyarázó (A haramiák és a Szentcsalád, Mióta rakják keresztbe a búzát? Krisztus arca a búzaszemen), sokszor példázatnak tetsző epikumok is, amelyek főleg a földön vándorló Jézus és Péter, olykor Szűz Mária, Mihály arkangyal alakjához fűződnek. Ezekből alkalmas helyen (kozmogónia, mezőgazdaság) elég sokat közöltünk. Itt csak egyet idézünk belőlük : a lusta legénynek és az ügyes lánynak

16 már teljesen paraszti, helyi környezetbe ültetett históriáját: Mikó Krisztus urunk Szent Pétörrel a fődön utazott, aratók kerültek az útjába. Odaköszönt hozzájuk, oszt vizet kért. Vót ott ëgy eladólány, olyan tizenhat-tizennyóc esztendős. Nagyon szívesen fogadta űket, mint utasokat. Főkapta a korsót, szaladt friss vízért, avval kénálta mög űket. Szépen mögköszönték, avval továbbmöntek. Mönnek, möndögélnek, de Pétörnek nem mönt ki a lány az eszibű : Uram, Teremtőm, mit adjunk annak a lánynak, hogy olyan jó friss vizet hozott? Asszongya Krisztus urunk: Várjál, Pétör! Avval csak möntek, beértek a város szélire, előtanáltak ëgy nyájat. A pásztor ëgy körtefa alatt feküdt a hűvösben. Kitátotta a száját, várta, hogy majd a szájába esik a körte. Aszongya neki Szent Pétör: kelj föl barátom! Minek keljek fő? De csak kelj föl, oszt úgy ögyé! De bizony a pásztor nem kelt fő. Mönnek be a városba, aszongya Szent Pétör Krisztus urunknak : Uram Teremtőm, mit érdemöl ez a legény, mikor olyan lusta? Csak éppen azt várja, hogy a körte a szájába essön. Hát azt a lányt — felelte Jézus — aki nekünk azt a jó friss vizet hozta ! De Uram Teremtőm, hogy gondolod? Nem érdemli mög, mikor az a lány olyan friss, ez mög olyan lusta. Jaj, Pétör, ez is lusta lögyön mög a felesége is lusta lögyön, akkó hogy élnek mög? De így osztán mögélnek. A táj középkorias epikai hagyományának legérettebb megnyilatkozása az örökéletre vágyó királyfi, amelyet Tombácz János ajkáról örökítettünk meg. Honti János e mesetípust kelta eredetűnek találja. ír hittérítő szerzetesek terjesztették el az európai kontinensen. Nem sok változatát ismerjük. Legbővebben az ír, flamand, francia hagyományban él, de horvát, lengyel variánsai is akadnak.

17 Nálunk csupán a székelyföldi és Szeged vidéki nép ismeri. Szegedi első följegyzései a múlt század közepéről valók.

18 Ez nyilván igazolja a mesének régi helyi gyökereit. Eredetileg barátexemplum lehetett. Tombácz meséje különös ötvözet. Fölvillan benne a Legenda Aurea, illetőleg az Érdy-kóaex példázata az idő múlásáról. Egyik epizódja mintha Pokoljáró Tar Lőrincnek a tisztítótűzben szenvedő lelkekről való látomását idézné. A török mesevilág Adatok, párhuzamok, utalások híján reménytelen vállalkozás volna arról beszélni, hogy a török mesevilág páratlan gazdagsága, műfaji változatossága, az előadásnak és alkalomnak keleties révülete hogyan ihlette, színezte a szegedi nép mesemondó készségét. Hogy azonban ilyen kapcsolat virágozhatott, egyes kozmogónikus mondamotívumok mellett, Solymossy Sándor nyomán egy meseformulára utalunk. Amikor a vándorló mesehőst megkérdezik: hol jársz, hol kelsz, amerre még a madár se jár? — a szegedi mesehős más magyar tájakétól eltérően így felel rá: kelök-járok, hajt a nyomorúság. Ez a formula főleg a balkáni népeknél ismeretes. Szegeden is, nálunk is nyilván török hatásra vert gyökeret. 16 Kálmány II. 1, 43; középkori előzményeiről Wesselski, A.. Märchen des Mittelalters. Berlin 1925,65,214. 17 Tombácz János meséi 39, 688. Vö. különben Honti J., Mesék és mítoszok a halálról és halhatatlanságról. Ethn. 1934, 34. 18 MNGY XIII. 132, 503. 471