Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

Alig kétséges, hogy Borbély Mihály egyik meséje, a Vérojtó, Kalapfojtó még török maradvány.

19 Nyomatékosan hangsúlyoznunk kell azt is, hogy magyarnak érzett sajátosságok, keleti gyökerekből sarjadt mesemotívumok a szegedi nép hagyományaiban is meglepő gazdagsággal fordulnak elő. Ezeket az összefüggéseket a tudományos igényű kutatás csak korunkban tárta föl és mutatott rá az ázsiai nomád népek szellemi világképével való kapcsolatukra. Sajnos, hazai folytonosságukat a vizsgálat adatokkal nem tudja alátámasztani, bizonyítani. Ismerve azonban a népemlékezet páratlan szívósságát, az íratlan hagyományok őrzésének meglepő példáit, helytálló az a föltételezés, hogy itt lényegükben századokon át fenntartott összetartozásokról lehet csak szó. Barokk népkönyvek A barokk időkben magyarul is megjelenő európai népkönyvek : Hét bölcs mester, Árgirus, Salamon és Markalf, Gesta Romanorum és még mások olyan történeteket adnak elő, amelyeknek mesejellege vitathatatlan. Ezek jeles mértékben belegyökereztek a mi szegedi népünk epikai tudatába is, és sokszor váltak eleven ihlető hagyománnyá. Megjelennek Borbély Mihály

20 és Tombácz János mesemondásában is. A szegedi ponyván, Grünn Orbán helybeli nyomdász kiadásában is több mese látott napvilágot, így az Árgyélus királyfi (versben), Stilfrid és Bruncvig.

21 19 Istvánovits M., Egy folklore-szüzsé kialakulása Eurázsiában. Ethn. 1964, 178. Vö. még Berze Nagy J., Magyar népmesetípusok. I. Pécs 1957,472. 20 Hagyományok II, 125,193,194. A hét bölcs. 81 Erről más összefüggésben még bővebben is szólunk. 472