Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

amiből ez világosan kitűnik: + Az Atyának nevibe + Fiúnak szerelmibe + Szent Jánosnak áldása terjedjön rá. Boldogságos Szűz Mária teje mosd le, mosogassa le ezt a bajokat! Hasonlatos a gyevi hagyomány is. A fájós szemet szentelt vízzel kell mosogatni, közben ezt mondogatni : Isten beleejtötte, Boldogasszony kivögye, Boldogasszony teje tisztára kimossa! Verbicaiak oltalmul így szokták esti imádságukat végezni: Szent János vére, Boldogasszony teje fussa be ennek a háznak mindön résit, lukat!

55 Mondottuk már, hogy hajdanában pogányt az édesanyja nem táplált, ezért siettek a gyerek megkeresztelésével. Sokszor még aznap elvitték a keresztelőre. A régi tapai asszonyok úgy tartották, hogy anyának söprűre ülve kell szoptatnia, hogy bő legyen a teje. Erre különösen akkor kerül sor, ha messziről: földből, Városról jött haza. Aki szoptat, ne üljön gyerekágyas ágyára, mert ennek elviszi a tejét. Tanyai asszonyok között az a hiedelem is élt, hogy amíg szoptatnak, nem fogannak új gyereket. „Mifelénk — figyeli meg

56 Tömörkény — a tanyákon még láthatni, hogy a négyesztendős gyerek eljár az anyjához szopni... a gyerek előhozza a kis széket, anyja elé viszi, s a székre állván, bontogatni kezdi az anyja mellén a ruhát, s ahogy az emlőt előhalászta, egész nyugalommal és nagy élvezettel szopik." Ez akárhányszor már kint a mezőn, munka közben a barázdába kuporodva történt. Az anyatejjel táplálkozó gyereknek csöcsszopó, Dugonics szerint csöcsömös

57 Majláthfalván csöcsemő,

58 továbbá szopós, kicsi, Tápén dunnacsúcsigyerök a neve. Vannak gyerekek, akik még kisiskolás korukban is szopják az ujjukat. Úgy csúfolják őket, hogy szopityük. Ha az anyának sok a teje, más magzatát is egyidejűleg szívesen szoptatta. Az ilyen két gyereket — mint máshol is említettük — tejtestvér, kocatestvér néven emlegették. Hozzájuk fűződő hiedelmekről nem hallottunk. A régi, orvos nélkül szülő, gyógyuló anyát sokszor gyötörte a csöcsfájás, csöcsgyulladás. Szőregen úgy orvosolták, hogy az imádságos asszony jobb kezével a fájós csecset simogatta, közben háromszor ezt mondotta : erős asszony, engödelmes embör. A Jézusnak gyékényágya, kűpárnája : ez a csöcsfájóknak legnagyobb orvossága.

51 Tápai öregasszonyok szerint a fájó csecsre keresztet kell vetni, majd karácsonykor szentelt terméskővel meg kell nyomkodni, ruhába kötött, főtt, sajtalan, azaz sózatlan kását rákötni, végül ezt imádkozni : kűpárna, sajtalan kása, Isten mondása : ez a csöcsfájásoknak gyógyulása.™ Régi szajániak úgy tartották, hogy az ilyen asszonynak gyógyulására ménykűféle küvet kell főzni.

61 A hagyományt archaikus teljességgel tükrözi egy verbicai ráolvasás,

62 amelynek megmentését Kálmány Lajosnak köszönhetjük: Mikor Krisztus Urunk Szent Pétörrel a fődön járt, bemöntek egy szögény embörhön, szállást kértek. A gazda ajálta, de az asszony ajálta is, nem is. Az asszony gyékényt terítött, mög küvet tött a feje alá. Jézus azért szépen nyugodott, Pétör is. Ezután éccaka elkezdőit az asszonynak a mejje fájni. Főkeltek korán, Jézus Pétörrel elmöntek. Mikor möntek egy darabon, aszonta Pétör: Uram, Teremtőm, gyógyítsd mög annak az asszonynak a mejjit. Látod, hogy egész éccaka jajgatott. Nem Pétör, hagy szenvedjön. •

55 EA. 2814. 56 Új bor idején 49. 57 Trója veszedelme 56. 58 Vöő I., A bánsági nyelvjárás labiális ö-zése. Nyelv és Irodalomtudományi Közlemények 1969. 59 Kálmány III, 151. 60 Győrffy Györgyné gyűjtése. 81 Kálmány II, 217. 62 Kálmány Lajos: Rontóige és ráolvasás. Ethn. 1918. 105. 41