Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

legényt a lányhoz. Jelentésmódosulás: mindig oda van valahol (így a kocsmában),, csak otthon nem szeret lenni. A lóvá tesz szólás manapság elámítást, félrevezetést jelent, és van valami derűs árnyalata. Az a szerencsétlen áldozat azonban, akit a boszorkányok lóvá töttek, megnyergeltek, azaz bűvös kantárjukat a fejéhez vágták; kénytelen volt tűrni, hogy a boszorkány — már természetesen a hiedelmek szerint — ráüljön, és oda vitesse magát, ahova éppen akarja. Rendesen a Szent Gellért hegyére. 1728: Borbála Kökényné képében Kántor Pál fiát vitte el lónak. A boszorkánynak: a kantárja pedig csak egy darab szíjacska volt, hol szemét, hol pemét, hol macska, hol mit kaphatott, szintén olyan paripa vált belőle, mint az valóságos ló. És közöttük olyankor egy sincs rút vagy vén személy, hanem mind szépnek látszik?* A hiedelemhez, illetőleg szóláshoz egész kis mondakör is képződött. így a boszorkány eszén túljáró kovácslegény maga változtatja lóvá, sőt meg is patkolja a bűbájost, akiről reggel kiderül, hogy a gazdasszonya. A hiedelem hátterével magyarázható a szónak tanyai 'fölülmúl' jelentése is. A Mari nénin mán jó ejárt az üdö, de még a nagylányokat is mögnyergeli a táncolásba. A rosszul viselkedő gyereket inkább mát csak öregek ajkán élő szóval mögazsagolik, azaz megverik. Az azsag alapszó a szegedi népnyelvben már nem él. Régebben a piszkafát, pemetölőt, tehát a kenyérsütéshez használatos egyik eszközt jelentette, amelyen a boszorkányhiedelmek szerint a bűbájosok a Szent Gellért hegyre nyargaltak. A szó a szegedi boszorkánypörökben is előfordul. 1728: Az ura mellé hol söprűt, hol pedig azsagot vagy más valamit tett, midőn elment éjjel közikben a boszorkányoknak.^ Itt tehát az azsag a boszorkány külső alakját öltötte fel, hogy jámbor urát megtévessze. A toprongyos, kócos, rosszkedvű fehérnép olyan, mint a buti boszorkány. A szólás nem fordul ugyan elő a szegedi boszorkánypörök vallomásaiban, de nyilván már akkor is élt a szegedi népnyelvben. „A böjti boszorkányok — írja

35 kissé tudákosan Dugonics, akinek édesanyját az utókor hibásan boszorkánynak híresztelte — nagyböjtben a Szent Gellért hegyére éjszakánként sűrűn nyargaltak. És így a nyargalásban borzas hajat nyertek," Dugonics jeles mondásai között olvassuk a boszorkánynak ezt a szorongásból fakadt körülírását: Gellérthegyi bűbájos. Egyéb névmágiás megnevezései: égetnivaló, tűzrevaló, bűbájos, bűbájos. Ha a gyerek valami csekélységért társára panaszkodik, a felnőttek ezzel a tréfás szólással próbálnak neki elégtételt szolgáltatni : majd hátul kössük a sarkát! Dugonicsnál: tüstént farodhoz kötöm sarkadat?® Az országszerte ismeretes szólást O. Nagy Gábor részben a szegedi boszorkánypörök anyaga segítségével fejtette meg. A saroknak, lábnak hátrahúzása, összezsugorítása, és ezzel a járás megakadályozása tétemény volt. 1733: Dóka Agnes az egészséges gyermeken kezeit végighúzta, a gyermek lebetegedett, és harmadnapra mind a két lába alfelihez zsugorodott?

1 A hajdani látványos kínzások, testi büntetés, emlékezetét a köznyelv, de a szegedi népnyelv szólásai is őrzik. Hangulatuk természetesen már megenyhült. A régi kínzások egyik eszköze volt a csiga.

58 A vádlottat elcsigázták, hogy vallomást, hozzájárulást csikarjanak ki belőle. 1728: Ennek előtte cir

citer 6 vagy 7 esztendőkkel a boszorkányok hozzája jártak csigázni és kényszeríteni» hogy álljon kö~ zikbe.

39 88 Reizner IV, 399. 84 Reizner IV, 390. 35 Példabeszédek II, 33, 36 Példabeszédek 1,27. 37 Reizner IV, 532. 38 Kertész M. 224. 39 Reizner IV, 376. 418