Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

Aki Radnára készült, ünnepélyesen megkövette hozzátartozóit, fölkereste nyílt haragosait, mert könnyű lélekkel akart útnak indulni. Egyesek olyan fogadalmat tettek, hogy egész búcsújárásuk alatt nem vesznek főtt ételt magukhoz. Akadtak tápai öregasszonyok, akik menőben mezei virágot szedtek, a radnai templomban elrejtették. Majd hazahozták és szentelménynek tekintették: megsimogatták vele a fájó testrészt, teát főztek belőle. Bizonyos Kutyka Panna nevezetű tápai öregasszony mindig közvetlenül a Maros vize mentén zarándokolt Radnára. Az egyes városrészek és szegedi tanyák búcsúnépe szeptember 2-án a palánk

1 Dömötör-templom előtt gyülekezett, misén vett részt, majd útnak indult. Mint már említettük, régebben akadt fiatal pap, aki résztvett e gyalogos zarándoklaton. Általában azonban csak a Város határáig, vagyis a tápai kompig, majd a Víz után az újszegedi kamaratöltésig kísérte el. Itt a híveket megáldotta és útnak bocsátotta őket. Ha velük tartott, akkor „bevett szokás szerint" még szentbeszédet mondott: 1. A Maros partján, 2. Csanádpalotán, 3. Pécskán túl, 4. a glogováci kálváriánál, 5. Radna alatt „a keresztnél," 6. szeptember 7-én Radna és Lippa között a Maros partján; visszajövet 7. Makó alatt, „a püspöki tanyánál," 8. végre mielőtt Szegedre érnének. A búcsún elől mentek a férfiak a búcsúkereszttel, utánuk az asszonyok, lányok. A lányok a hajukat kibontották, ám a tápaiaknak helyi hagyományként a fejüket asszony módra be kellett kötni ök. Ha a kendőt a szél lesodorta, penitenciára ítélte őket a búcsúvezető. A szegedi városrészek egyesültek, a Városból kirajzott tanyák és faluk népe is csatlakozott hozzájuk. Útrainduló imádságuk voltaképpen a középkori benedictio peregrinorum magyar átköltése. Csak néhány mondatot idézünk belőle: A békességnek és vígasztalásnak útjára vezéreljen bennünket a mindenható és irgalmas Isten és Rafael angyal kísérjen minket utunkban, hogy békességben, üdvösségben és örömmel térjünk vissza hazánkba... Úristen, ki Izrael fiait száraz lábbal vezetted és ki a három mágusoknak a csillag által tehozzád mutattál utat, alázatosan kérünk, nekünk is adj szerencsés utat és csöndes időt, hogy a te szent angyalod vezérlése által azon helyre, melyre igyekezünk, az örökélet partjára eljuthassunk. Úristen, ki Ábrahámot, a Te szolgádat a kaldeus Úr földjéből kihozván minden zarándokságában és útjaiban megőrzötted, kérünk, hogy szolgáidat és szolgálóidat megőrizni méltóztassál. Légy nekünk előkészületeinkben tanácsadónk, útjainkban vigasztalásunk, hévségben árnyékunk, esőben és hidegben takargatónk, fáradságunkban nyugodalmunk, ellenségeink ellen pajzsunk... Öregek, betegek sátoros kocsin követték őket. Ide rakták fel a gyalogosok ünneplő ruháját, elemózsiáját is. Gyakran előfordult, hogy három-négy idősebb asszony a kocsiderékban elhelyezkedve, kis közösségben imádkozott, énekelt. Kocsisuk rendesen családbeli volt. A tanyaiak vittek magukkal tarhonyát, egy nagy rozskenyeret, jó nagyra kanyarított disznólábat. Máig élő, böllért bíztató szólás disznótorban: akkora sonkát vágjon, hogy Radnát is mögjárhassuk vele. Vagyis jó nagyot. Bográcsot is raktak a kocsira. Radnán vettek birkát és szállásukon birkahúsos tarhonyát főztek belőle. Ezt öregek máig radnai paprikás néven emlegetik, de hozzáfűződő sajátos hagyományról már nem tudnak. Búcsúsaink betértek minden útbaeső templomba, és a paptól áldást kértek. Megháltak Makón, Csanádpalotán, Pécskán és Aradon, ahol harangszó fogadta őket, és már megvoltak a rendes szállásaik, másként hálláshelyeik. Olykor meg is vendégelte őket az említett helységek népe. Már várták őket. Nagy fazekakból merítették szét nekik a meleg ételt. Száraz eledel természetesen volt a tarisznyában, a kocsin kendőbe kötve is. A helybeliek szívességük fejében csak annyit kértek, hogy a búcsúsok ájtatosságaikban emlékezzenek meg róluk. A délelőtt inkább az imádságé volt, a délután pedig az éneké. Útközben a köröszt, körösztalja, vagyis a búcsús közösség énekelt, imádkozott. 389