Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

Azután asztalhoz ülnek. Körbe jár az áldomáspohár, amelyet az újszülött édesanyja ízlel meg először. A komaasszony Varga följegyzése szerint

38 a múlt század derekán így köszöntötte föl: Örzsebet mondotta, Mária fogantatta, Szent József tartotta: édös kis Jézusom, nyöveszd ezt a kicsit nagyra! A koma, vagyis a keresztapa viszont így áldotta el: Ábrahám hirdette, Dávid énekölte, János körösztölte: édös Jézusom, térítsd mög ezt a pogányt a körösztségre! Varga tréfás köszöntőket is följegyzett: apád kapálta, anyád trágyálta, kútgém mögbérmálta: ilyen komisz bort sosë adj a komáknak, mint apád! Más : még kicsi vagy: kicsit, ha nagyobb löszöl: csak nagyot üss apádra! Amikor Felsőtanyán hazahozzák a kicsit a keresztelőről, bent a házban letakarják. Ügyelnek arra, hogy fehérség ki ne lássék belőle, mert ezt a gonosz könnyen észrevenné. Utána a keresztanyja leteszi a földre, a keresztapja pedig ráteszi a kalapját. A keresztanya ezt mondja : Pogányt vittünk, körösztényt hoztunk. Kértük a Szentleiköt, hogy ű vögye kézibe, Nevelje föl szépen Isten kertjibe. Lögyön a lelke tiszta, mint a tó tükre, Lögyön az anyjának benne reménye. A Szentlélök möghallgatott, Pogány helyött angyalt adott : Átadta a körösztanyjának, Körösztanyja az édösanyjának, Viselje gondját a lányának (fiának). A keresztapja ezután fölemeli a kalapot, a gyereket kibontják a takaró alól. Ezután a keresztanya odaviszi a kicsit az édesanyjához, aki azonban előtte háromszor keresztet vet rá, majd megcsókolja. így veszi ismét maga mellé. Végül a keresztapa iszik a kicsi lelki egészségére. A tápaiak köszöntője ilyenformán szokott hangzani : hallá Istennek hogy ezt a két leiköt mögszabadította. Tartsa mög az Isten édösanyjának, édösapjának örömire, más emböröknek dicséretire. A térváriakat viszont így hallotta Kálmány köszönteni: az Úristen nevelje föl édösapjának, édösanyjának örömire! Jámbor lögyön mint a körösztapja (körösztanyja). A csök, ritkábban csökebéd, tápaiasan csökövés, Kisteleken csökivás néven emlegetett keresztelői vendégség, elsősorban, bár nem kizárólag, asszonynépek áldomása. A csököt tartják, Tápén azonban öszik. A csök alatt semmit sem szabad elvinni a háztól. Összejönnek mindazok, akik a gyerekágyasnak ebédet hoztak, családját ellátták. Ott van természetesen a legszűkebb atyafiság, bábaasszony is. Az étel is elsősorban a fehérnép szája íze szerint való : aprójószágból főzött húsleves, sült, továbbá édesség, befőtt, illetőleg édesbor, esetleg mézzel édesített pálinka. A csök Munkácsi Bernát és Mészáros Gyula

39 szerint talán még a pogány szakralizmus köréből való szó, illetőleg hagyomány, amely szegedi nyelvi forrásból mutatható ki legelőször: 1728. Vallja, hogy egykor csökben hívta volna azfatents.*

0 Emlegeti Dugonics

41 is. A szokást az a hit tartja fönn, hogy az újszülött élete csak ezzel a vendégséggel, áldomással lesz boldog. Többször halottuk, hogy idős emberek is életük sikertelenségét azzal magyarázták, hogy nem volt csökjük. Szükség, szegénység esetén a komaasszony kötelessége az enni-innivalóról való gondoskodás. Mikor a vendégek a csökbe mennek, az ablak alatt, esetleg a ház küszöbénél rossz cserépedényeket vágnak földhöz. Ezt eredetileg nyilvánvalóan gonoszűző célzattal tet38 Ismétli Vargára való hivatkozás nélkül Kovács 179. 39 Mészáros Gy., A csök. Ethn. 1915. 125. 40 Reizner IV, 381. 41 Etelka II, 334. 3* 35