Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

Két karácsony között nem szabad kenyeret sütni, mosni, a szemetet a lakásból kivinni. Nem szabad ruhát kötélen szárítani, mert ez utóbbi esetben a családban halott lesz, a jószág pedig elpusztul az új esztendőben. TemeskÖzi hagyomány szerint a lovat sem jó befogni. A régi szőr égiek valamikor két karácsony közt fontak cérnát. Bele­varrták az ingbe. Aki ilyen inget viselt, nem marta meg a veszett kutya. 58 Szintén Sző­regen két karácsony között sült kenyeret szoktak dobni arra a házra, amelyikbe villám csapott: a tűznek ki kellett aludnia. Azt is mesélték, hogy az ekkor készült fonásból kolbász lesz. 59 E nyolcad hiedelemvilága keveredik a Luca, karácsony böjtje, Szilveszter hagyo­mányaival is. Ez a mágikus telítettségű időszak más közép-európai népek hasonló képzetkörére gondolva, nyilván valamikor nálunk is egészen vízkereszt napjáig tar­tott, hogy az esztendő tizenkét hónapjának megfelelő, annak sajátosságait előre jel­képező tizenkét nap kilegyen. JÁNOS (dec. 27.) Szent János evangélista névnapja. 60 Halászember volt, mielőtt a Mestert követte volna. Evangéliumának ősi szimbóluma a sas. Lehetséges, hogy a Város középkori címerében látható sasmadár 61 az ő alakjára, illetőleg a tiszteletére szentelt Árpád-kori, első várbeli templomra utal. Máshói is szólunk a hajdani szegedi halászkunyhókra szögezett, kiterjesztett szárnyakról, amelyeknek oltalmazó hivatá­suk volt. Lehetséges, hogy ez is János kultuszából sarjadt. Az ünnepen történő liturgikus borszentelés a szegedi tájon már alig ismeretes. A belőle sarjadt hagyományok azonban annál gazdagabbak. A Szent János áldása nem más, mint a szentelt borral, jelenleg bármely borral, esetleg még a Szent János áldásáért könyörgő énekkel való ünnepélyes eláldás, áldomás: igyuk mög a Szent János áldását, azaz hajtsuk föl búcsúzáskor az utolsó pohár bort. A szólást már Dugonics is följegyezte. 62 A középkorban szentelt borral kínálták meg azokat, akik útrakelnek, búcsúzkodnak, hogy Szent János áldása az út veszélyeitől és kísértéseitől oltalmazza meg őket. Ezért itattak a haldoklóval is valamikor szentelt bort, aki olyan tartományba készült, ahonnan nem tért még meg utazó. A meg­maradt szentelt bort azután a halotti torban itták meg a halott emlékezetére, lelkének üdvösségére. Még magunk is láttuk, hogy a régi szegedi halotti torokban az énekesasszony maga elé vett egy üveg bort és kosár fölszelt torkenyeret, elénekelvén fölötte a Szent János áldását : Szent János áldása Szálljon ezön házra, A benne lakókat Fordítsa vígságra. Hogy a kisded Jézus Tőlünk szállást kérjön, Istennek áldása Mindég rajtunk légyön. Szent János áldásával kell a keresztúton, továbbá a malomba menni, mert ott a boszorkány legkönnyebben megronthatja az embert. A Szent János pohara egy mon­dát is ihletett, 63 amelynek nyilvánvalóan köze van a Don Juan-mondakörhöz, és népkönyvhöz, amelyről más összefüggésben szólunk. 68 KálmánybA.2W. 59 Kálmány EA. 2817. 60 A napról bővebben Ünnepi kalendárium 1,88., ei Darvasy M., Középkori városaink címereinek eredete és fejlődése. Budapest 1940, 10, 29. « 2 Példabeszédek II, 195. 63 Hagyományok. II, 152. Borbély Mihály ajkáról. 236

Next

/
Oldalképek
Tartalom