Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)
A sírásásban, elhantolásban a gyászolók Szegeden nem vesznek részt, a koporsóhoz nem nyúlnak. Tápén régebben a férfihozzátartozók szokták a sírt megásni. A göröngynek a sírba eresztett koporsóra dobása a mi tájunkon csak újabban, meglehetős lassan terjed. Az alsóvárosi sírásó még a század elején is mást fogadott, ha akár vér szerinti, akár lelki rokonait: keresztszüleit, keresztgyermekeit, kereszttestvéreit kellett volna elföldelnie. Egy múlt század elejéről (1824) való, Dorozsmáról előkerült kéziratban 16 olvasható a sírásók éneke: Járd el az egész világot Nem látsz oly hatalmasságot Aki velem beszélhessen Rám kevélyen tekinthessen Sem király sem fejedelem Sem a gazdag sem szerelem Tudod pedig életiben Hogy kérködött elméjiben Jer, tekints Réjám kevélyen Én ástam le sokat mellyen Oda, hogy csak annyit adnak Hogy nyugodni békit hagynak Katona vagy koldus süveg Királyi jobb, cserép üveg Mind romlandó maradványok Rejátok hát földet hányok Sok országok hódítói Sok népek igazgatói Kik tornyokat éghöz mérik Itt egy szűk sírral beérik Ti kik jók s hívek valátok Titeket nem kísért átok Nyugodjatok békességben Itt a földön s majd az égben Azt már nem tudjuk megmondani, hogy éneklése annak idejében hozzátartozott-e az elhantoláshoz. Föltételezhetjük azt is, hogy a halotti torban adták elő, ahova Tápén ők is máig hivatalasok. Az új sírt a gyászolók, de főleg a legközelebbi hozzátartozók olykor még napjainkban is háromszor megkerülik, ami eredeti szándék szerint nyilván a hazajáró lélek megtévesztésére szolgált. Ilyenkor a pap, kántor már nincs jelen. Közben imádkozni is szoktak : a fájdalmas olvasónak sajátosan módosult változatait. Tápén a sírhantolók is szerszámmal a kezükben részt vesznek a kerülésben. Sándorfalván néhány évtizeddel ezelőtt mindhárom kerülésnél megcsókolták a halott sírkeresztjét, egyesek csak az utolsó fordulónál. 17 A halálmadarak feladatköre régebben sokkal tisztesebb lehetett. Kováts Istvántól tudjuk, hogy a múlt század első felében Szegeden a némöt halálmadár olyan elszegényedett öreg mesteremberek sorából került ki, aki a céhtagok temetését a céh nevében intézte, ő hívogatott a temetésre. Az egyházi szertartás után német nyelvű búcsúbeszédet mondott, megemlékezvén a halottról : ki volt, mi volt, milyen idős volt, kik siratják. Magas kalapban járt, és vállravetett fehér fátyolt viselt. 16 Csongor Győző birtokában, az ő szívességéből. 17 Ferenczi L, Egy temetési ritus párhuzamai és történeti összefüggései. Néprajzi Dolgozatok 18. Szeged 1965, 7. 200
