Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)
delmekből, tudatalatti ösztönzésekből és asszociációkból, folklorizálódott vallásos képzetekből ered, amelyeket a népi orvoslók szuggesztív egyéniségükkel kamatoztatni is tudnak. Eljárásaiknak különösen azon a szellemi fokon lehetett nagy hatása, amikor a betegségek okozóit még gonosz szellemekben, rontóerejű boszorkányokban keresték, akik fölött — mint hitték — a rendszerint mélyen vallásos, jámbor hírben álló javasnak „Istentől kapott" hatalma van. Ezeknek a javasoknak, akik leginkább imádsággal gyógyítottak, ráimádkozó, ráolvasó szövegeiben megtaláljuk az ősi magyar sámán elemeket, keveredve a középkori egyházi liturgia ma már csak töredékeiben felismerhető, elnépiesedett betegségűző szövegmaradványaival. * Igen röviden szólanunk kell a szegedi boszorkánypörökben olvasható téteményekröl, amelyeknek szívós fennmaradását főleg Kálmány közlései, de a magunk gyermekkori élményei és későbbi gyűjtőtapasztalatai is igazolják. E dokumentumokban a betegségnek már emlegetett archaikus felfogása villan meg. A baj eszerint a bibliai ősellenségnek, a Sátánnak, illetőleg az ördögre fölesküdött boszorkánynak a műve. A gonoszlélek legtöbbször kívülről kísérti meg az embert, hogy hatalmába kerítse, pusztulásra vigye. Ezért kell már a hajlékot is éjszakára megoltalmazni. Ennek módjairól, foganatosnak vélt eszközeiről az otthont jellemezve már bővebben is megemlékeztünk. Szóba került a szólatlan víz, szótalan hált víz, ъл&ъ kintről még napvilágnál éjszakára szobába hozott víz is, amelyhez így éjszaka a gonosz, illetőleg-bűbájos nem tudott hozzáférni, megrontani, sőt föl lehetett a praktikái ellen használni. A szólatlan víz bajának lemosása, eltávolítása végett került a beteg fürdőjébe. 1731. Parancsolta Szarvas Ferencnének, tudniillik: három puszta szérűről füvet, három Miatyánk kai, három Üdvözletet, három Hiszek egy Istent hozni és szólatlan vizet hozni. Abban mosófát és patikabéli szerszámmal megcsinálván, abban fürösztötte... Volt benne Szent Ilona Asszony pénze. Az kis fazekacskában pedig Szent Tamás hája volt. Szentölt tömjén, istenfája, szentölt víz is volt benne, de igen kikenődött belőle, azzal kente volt meg... 25 Veszedelmes akár fáradságtól, akár unalomból ásítani, azaz a tágra nyitott szájjal utat tárni a gonosznak. Ezért vetettek ilyenkor Kovács János szerint szájukra keresztet a régi szegedi öregek. Nagyon kellett vigyáznia az embernek, hogy rontásba ne lépjen, hágjon. A rontásnak, vagyis bajszerzésnek, betegség másra ragasztásának régi, névmágiás elnevezéseit is olvassuk. 1728. Boszorkányok tálába hágott és azt a tálat meg köpdöste és kifakadozott és úgy rontotta meg. 1744. Az szép asszonyok tálába hágtál. Kérdezte azfatens, micsoda szép asszonyok tálába? Arra azt felelte: mi úgy szoktuk — úgymond— azt mondani, nem merjük mondani, hogy rontás.™ A Szépasszony tála, Szépasszony tányérja, Szépasszony vize, Szépasszony mosdóvize, Rosszak tála képzeteivel Kálmány temesközi gyűjtésében 27 még sűrűn találkozunk. így este nem jó napáldozat után mosogató- levet, vagy gyerek vizét kiönteni, mert a Szépasszony odatartja a tálát, meg a kötőjét. Aki bele talál lépni, az a Szépasszony táljába hág, vagy a Szépasszony kötényébe esik és megbetegszik. Más népi értelmezés szerint a bűbájosok vize a Szépasszony vize. Éjfélkor szótlanul szokta az asszony meríteni a kútból, de nem viszi be, hanem élőfa alá teszi. Otthagyja hajnalig. Ebből nézi meg azután a bűbájos a bajt, rontást, mert a vízben benne van, akit megrontott. A betegséget, főleg bőrbántalmat, testi sérülést régebben pénzdarabbal kerekítették meg, majd eldobták, eragasztották. Az ilyen pénzen rontás volt. A baj arra ragadt rá, aki fölvette. 25 Reizner IV, 491. 2 * Reizner IV, 532. 2 ' Összefoglalva SzegSz. II, 374, 494—496. 157
