Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)
Midőn Ádám mán álmábul fölhorkantott, Éva mán akkor a szömibe vigyorgott. A kertben egy fa virágzott, Két piros alma rajta villángott. Kégyó képibe az ördög a fán vagyon, Mint kénál bennünket almával nagyon ! Éva az almát elvötte, És éggyet harapott belüle. Kénáli Ádámot, hogy vögye el tülle, Bíztati, hogy vögyön belüle, Nem lösz baja tülle. Mikor az angyalok az égbe tüzet raktak, Akkor egy szikrát elugrasztottak... Az új asszony fejének bekötése után urát a sövényházi koszorúslegények magasra szokták emelni. Régi szőregi lakodalmakban legény cimborái ilyenkor addig söprűzték, vesszőzték, amíg a házasemberek közé nem menekült. A lakodalom klasszikus rendje, egymásutánja szerint csak most következhetett a menyasszony tánca, szabatosabban az újasszony tánca, másként r'éstatánc, amely a felkontyolt, újabban csak kendővel bekötött fejű menyasszonyokra várakozik: a lakodalom vendégeivel, elsősorban a férfiakkal járja el. Tápén az újasszonyt a vőfély csipkés kiskendőjénél fogva vezeti be, kétoldalán menyecskék, kezükben égő gyertyával, tánclépésben. A násznagy előtt megállva, körülfogják. A vőfély az újembert táncra kéri, a gyertyás menyecskék és a koszorúslányok ilyenkor körültáncolják az újpárt. Egy óvatlan pillanatban azonban a vőfély kiszökteti az újasszonyt. A gyertyás asszonyok követik, de a sátor, illetőleg a ház kijáratánál égő gyertyájukat utánadobják a sötétben. Sebők Dénes tudósítása szerint a menyasszonytáncnál a szajáni vőfély három szál égő gyertyát tartott az egyik kezében. Minden fordulónál elfújta egynek-egynek a lángját. A vőfély mégis előkeríti az újasszonyt, és ismét kikéri a násznagytól az újember számára. Közben a táncmester fölugrik az asztal tetejére és kezében rostát rázva, elkiáltja magát : eladó az újasszony! A többi már Tápén is úgy megy, mint a szegedi táj más lakodalmain. A násznagy két egymásra helyezett cseréptányért — régebben rostát — szokott tartani a kezében, ezt hangoztatva : eladó az újasszony, eladó az újasszony! Aki meg akarja venni, azaz táncolni szeretne vele, pénzt vet az alsó tányérba. A násznagy ilyenkor fölemeli a borítékul szolgáló felső tányért. A pénzt régebben rostába hajigálták. A rosta mágikus jelentősége közismert. Az asszonynép viszont az új embert szokta egyidejűleg megvenni. Ez a vőlegény tánca, amely nem régi szokás. A tányért többször is ki kell üríteni, sokszor több ezer forint is összegyűlik benne. Amikor az újasszonynak már nemigen akad vevője, akkor az újember nagyobb pénzösszeget hajítván a tányérba, kiragadja a lakodalmas nép közül. Ha azonban valaki nagyobb összeggel múlja fölül az újember pénzét, akkor az újasszony köteles a táncot tovább járni vevőjével. Aki nem hajlandó az újasszonnyal táncolni, azt a szegedi tájon régebben általában mindenütt, a klárafalvi lakodalomban manapság is a menyezetről lelógó lánchoz szokták kötni és zálogot vesznek tőle. Szajánban a tánc Kálmány leírása 52 szerint úgy történt, hogy a násznagy tányért tett az asztalra, köréje pedig gyertyákat, és kihirdette : szabad a tánc! Ekkor bárki tán82 Kálmány II, 214. 139
