Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

illetőleg vacsora előtt neki nern illik táncolni. A vőféllyel együtt б irányítja a lakodalom rendjét. Ő kezdeményezi vacsoránál az imádkozást, ő kormányozza a menyasszony táncát, neki engedelmeskednek a muzsikások. A lakodalom végén régebben az egész násznép zeneszóval kísérte haza. A vőlegény násznagyát kikérő, kérőnásznagy, a menyasszonyét kiadó néven is szokták emlegetni. A menyasszony kikérésénél a kettő között nagy versengés folyt, amelyben a vőfélyek is résztvettek. Erről még külön is szólunk. Jelvénye a násznagyvirág: fehér mirtusz vagy egyéb művirág, amelyet a mellére tűznek. Tápén egyik sarkánál fogva összehajtott fehér kendő is kerül alája. Ez a násznagykendő. A menyasszony szolgálatára a lánybarátaiból, rokon lányokból kikerülő koszorúslányok állanak. Ők végzik a menyasszony öltöztetését, a férfivendégek fölvirágozását. A koszorúslegények és lányok összerendeléséről már szólottunk. Ilyenkor a lány szokott ajándékot venni, de Tápén a legény is. A legény gondoskodik viszont az esetleges fogatról. A koszorúslányok a mátkapár közvetlen kíséretét alkotják. Egy asztalnál ülnek egymással. A vőlegény szűkebb kíséretéhez tartoznak meghívott legénybarátai : a felvirágozott koszorúslegényök, nyoszolyúlegényök, Pusztaföldváron komalegényök. A koszorúslegények sajátos tápai, de Szőregen, Algyőn, Szajánban, Padén, Kisiratoson és bizonyára a szegedi tájnak még más helyein is élő neve kardoslegény, kardos. A hozzájuk fűződő hiedelemvilágnak, illetőleg szerepkörnek nagyon reális célzata volt : a mágikus bajelhárítás, a fiatal párnak a rosszaktól való megvédése. Módosabb lakodalomban lóháton adták meg a kíséretet. A tápai lakodalomban a két, de olykor hat-nyolc felvirágozott sarkantyús csizmás, pántlikás kalapú kardoslegénynek az volt a kötelessége, hogy az új pár körül csapkodják a levegőt, de olykor egymást is. A kardjuk markolatán rozmaring volt. Alsótanyán, jelesül Domaszéken még a múlt század végén is a nagylányokat fölkeresték, akik jutalmul felvirágozták őket, majd együtt tértek vissza a lakodalomba. Az ilyen legényeket a Temesközben franciák összefoglaló néven is emlegették. Régebben, még a század legelején is az volt a tápai illendőség, hogy a vőfély előzetes meghívása mellett is az idősebb, tisztesebb vendégekért esküvő, illetőleg az új pár hazaérkezése után a vőfély parancsára fölvirágzott pálcájú kardoslegényök a hajlékukba mentek. Itt rövid versben ismételték meg az örömapa, illetőleg vőfély meghívását. Tréfásan mondogatták: ha gyün kentök, ösz kentök, kalánt is hozzék kentök! A házbeliek már ünneplőjükbe öltözve várták, előbb azonban megkínálták őket valamivel. Utána ünnepélyesen vezették el a vendéget a lakodalomba. Megérkezve, a kardos beköszöntötte és bemutatta őket a násznagynak, násznépnek. Emlegstik, hogy ilyenkor akadt olyan idősebb ember, aki hajlékából indulás előtt a levegőbe lőtt, hogy szerencsésen járjanak. Voltak, akik ezt az újabb meghívást elvárták, különben otthon maradtak volna. Tanyán, tanyaközségekben a vőfély a nagy távolságok miatt kocsin, olykor már motorkerékpáron szokott hívogatni. A vőlegényes ház vőfélyét a vőlegény hordozgatta. Ő azonban kint maradt a kocsin, nem ment be a meghívandó hajlékába. 112