Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

MENYASSZONY, VŐLEGÉNY A menyegzőnek és lakodalomnak a menyasszony, öregesen, tanyaiasan mony­asszony az ékessége, ünnepi áldozata. Esküvője napján mindig bal lábbal kell kilépnie, erre Tápén a táncmester folyton figyelmezteti. Sövényházán a bal karját ölti először a ruhába, bal lábára húzzák elő­ször a cipőt. Nem szabad tükörbe néznie, nem szabad dalolnia, nem szabad vissza­néznie. Tápén „virágzó nőnek" nem szabad közeledni feléje, nem szabad semmit elveszítenie, mert rontás származhat belőle és így a házassága boldogtalan lesz. Ezen a napon királylány. Udvarhölgyei, a koszorúslányok öltöztetik föl. Sövényházán a keresztanyjáé a feladat. Tápén az öltöztetést a legközelebbi rokonok, női hozzá­tartozók végzik, akik ilyenkor mindenki másnak elállják az útját, nehogy szemverés, rontás érje. A kiszombori menyasszony régebben egy kis tükröt csúsztatott szintén a veszedelmek, ártalmak ellen a kebelébe. Vele volt az esküvőn. Csak akkor vette ki, amikor a fejét már bekötötték. Esküvőre menet a menyasszonynak nem jó halottas néppel találkoznia, mert akkor ő is hamarosan meghalna. Ha eső esik, szomorú lesz az élete, régebbi magya­rázat szerint házaséletében majd sokat fog koplalni. Tápaiak úgy tartják, hogy azért esik, mert a fiatal pár már előre nyqlakodós volt, vagyis már üsmeri egymást. Nem sza­bad ilyenkor más menyasszonnyal sem találkoznia. Régebben nagyfarsangon sok­szor előfordult, hogy egy napra több lakodalom is esett. Ilyenkor szorgos gonddal ügyeltek arra, hogy a menyasszonyok útja ne keresztezze egymást, különösképpen pedig, hogy ne találkozzanak egymással. Ha a találkozást mégsem lehetett kikerülni, így templomi ki- és bevonulásnál, akkor az egyik menyasszony násznépe megállott, háttal állította és testével elfödözte a maga menyasszonyát, kendővel letakarták a fejét a szembejövő menyasszony tekintete elől, bár azt is éppen így védelmezték. Hasonlóképpen Újkígyóson is. Sövényházán, Tápén emlékeznek arra, hogy kettős­lakodalom idején, amikor egyszerre két menyasszonyt hoztak egy házhoz: a két menyasszony fejét selyemkendővel takarták le. A templom előtt azután egyszerre rántották le róluk. A menyasszonyon lehetőség szerint minden új legyen ezen a napon, tehát ami még kevés kézen ment át, amit rontás nem érhetett, amin ártó szándék még nem foghatott. A fehér m'ény asszony üng és a régebben viselt m'ényasszonypöndöl újonnan, mo­satlan állapotban került rá. Az inget Tápén — mint mondottuk — a még élő kereszt­anya szokta venni, újabb korozsmába. Innen szép, archaikusán jellemző neve: mënyasszonykorozsma. A menyasszonyruha sokszor szintén a keresztanya ajándéka. Mindenképpen az övé, ha keresztlánya árva, különösen ha már édesanyja nem él. A varrógép elterjedése után is jóidéig kézön varrták. A fehér szín régebben nem volt általános. Olyan új 8 Évkönyv 113

Next

/
Oldalképek
Tartalom