Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

Vőfély, lakodalmi tisztségek Valósággal külön udvartartás kerekedett ki a menyegző és lakodalom alkalmi tisztségeiből. A násznagyok és vőfélyek, a principálisok és ország szolgái, továbbá a koszorúspárok és a násznép szintén átérezték, hogy itt egyszeri, soha meg nem ismétlődő eseményről, nagy ünnepről van szó. A kötött rend, a sok jelképes mozdulat és cselekedet szintén túlmutatott a hétköznapok megkopott világán. Legelső közöttük a vőfély, aki napjaink átalakuló társadalmában, polgáriasodó viszonyok között is falun, tanyán foszlányaiban még őrzi a tisztes hagyományt, a lakodalmi illendőséget. Gesztusai és dikciói sokszor már elavult formákat idéznek Mégis ragaszkodnak hozzájuk, hiszen a fiatalok a legnagyobb emberi tradíciónak, az életnek folytatására és betöltésére szövetkeznek egymással. Erről még szó esik! Kopasz Márton felsővárosi vőfély társával (1870 tájáról, családi kép) Kisteleki vőfélyek A vofelyseg személyes rátermettségen, leginkább apoétás természeten múlik. A poétás poétázó embernek, vagy akár asszonyfélének nótás a kedve, mindenre tud kádenciát, tápaiasan kátánciát vagyis mindenre azonnal kész nála a felelet, szellemes visszavágás. Bölcs humorával páratlan helyzetekben is íoltalalja magát: ünnepélyes és dévajkodó egyszerre. Rendszerint valami idősebb, tapasztaltabb vőfély mellett, kisvőfélyként kezdi még legényke korában. Inkább a célszörű szögényembörök rendjéből kerül ki, az örömapa általában egy mázsa búzával, vagy ennek megfelelő pénzzel jutalmazza. Gazdagabb fiak ritkán vállalkoznak rá, még ha kedvük tehetsegük volna is hozzá. Ezekből inkább násznagyok lesznek, akik kérdéseikkel, furfangos intézkedéseikkel, sokszor próbára teszik még a legfortélyosabb vőfélyt is. Némelyek házasságukkal búcsút mondanak a kedves passziónak. Ismét mások csak öregségükre 103