A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-1. (Szeged, 1980)

†Vinkler László: Művészet és mitológia

szi alkotások nem avatkoznak egymás érvényességébe, legfeljebb az esztétikai ízlések divatja hullámzik : a régi ismét szebbnek tűnhet fel. S ha ilyesmi elő is fordul a tudományos nézetek területén, a döntő ellentét akkor is megmarad : a művészet képiségének, a tudomány logikai természetének megint csak viszonylagos, de feloldhatatlan ellentéte. Akkor is ellentét ez, ha mind a kettő jelnek tekinthető, mert analógiás az egyik, „digitális" természetű a másik. S ha már antik vonzatok körében járnak gondolataink, hadd emlékeztessek Platon Timaiosára és Heisenbergre : László Gyula is alighanem erre gondol.

7 Platon a világot geometriai felépítésűnek tételezi, háromszögekre és belőlük képezhető négyszögekre, illetve szabályos testekre vezeti vissza. És ezt minden empirikus alap nélkül meri tenni, nyilván önmaga gondolkodási sémáinak mintájára. Heisenberg csak akkor fedez fel valami megközelítő analógiát a valóság — a mai fizikai világkép valóságtartalma — és Platon elképzelése között, amikor az érzéki képzetek birodalmának határait átlépi. A szigorú Platon ki is zárja államából az „utánzó" művészeteket, hiszen azok csak árnyképeit nyújtják az „ideáknak" Platon Phaidrosában találunk is egy jellemző szakaszt, amely a képi gondolkodásban bekövetkezett konfliktust példázza, és amelyik tárgykörünk szempontjából hasznosan idézhető:

8 „Phaidros:... De mondd csak Zeusra Sokrates: hiszed, hogy igaz ez a mitikus elbeszélés? Sokrates: Ha nem hinnék benne a mai bölcsek módjára, nem keltenék feltűnést; s aztán szofista szokás szerint — elmondanám, hogy Boreas szele sodorta le a közeli sziklákról a lányt, amint Pharmakeia nimphával játszott, és minthogy ilyen véget ért, mesélték azt, hogy Boreas ragadta el innen, vagy Ares szirtjéről, mert ez a monda is járja, hogy onnan s nem innen ragadta el. Én azonban Phaidros barátom, az ilyesmit ugyan kellemes időtöltésnek gondolom, de szörnyű okos, fáradhatatlan és éppen nem szerencsés ember foglalatosságának, — nem egyéb okból, csupán azért, mert ezután meg a Hippokentaurosok alakját kénytelen helyrehozni, aztán megint a Chimairáét, és feléözönlik a Gorgók és Pegasusok tömege és egyéb lehetetlen csodás teremtmények sokasága ; s ha az ember hisz bennük és mindegyiket valami természetes jelenségre próbálja visszavezetni, mintegy paraszti józan-ésszel élve, ugyan sok szabadidőre lesz szüksége ! Nekem bizony egyáltalán nincs időm erre, s ennek oka barátom, a következő : nem bírom — a delphi felirat értelmében — megismerni enmagamat; s nevetségesnek látszik előttem, hogy — míg ezt nem ismerem —, tőlem idegen dolgokat vizsgáljak. Ezért tehát búcsút mondva ezeknek, elhiszem, amit róluk a hagyomány tart — és mint az imént említettem — nem ilyesmit, hanem enmagamat vizsgálom, hogy vajon valami szörnyeteg vagyok-e, Typhonnál is bonyolultabb és tűzokádóbb, vagy pedig szelídebb és egyszerűbb lény, aki természeténél fogva valami isteni és minden elvakultságtól mentes osztályrészben részesült. — De barátom, elmélkedéseink közepette — nem ez-é az a fa, ahová vezetni akartál bennünket? Phaidros: Éppen ez! Sokrates: Hérára mondom,..." Sokratesszel már csaknem választ is adtunk a feltett kérdéscsoportra, hiszen ha Sokrates „Hérára" mondja szépnek a Phaidros ajánlotta pihenőhelyet: ő maga is képes beszédhez folyamodik, anélkül, hogy Hérában mint természeti, vagy természetfeletti eredetű létezőben hinne, mint hagyományt viszont megengedi sőt nyelvi fordulatként, képi kifejezésként használja is. Az ilyen kép az adott jelenséget feldúsítja, gazdagabb vonatkozási szintre helyezi, mintegy a művészi kifejezés természetével ruházza fel. így a mitosz valóban a valóság átlelkesítése, antropomorphizálása. Kérdés, hogy van-e a tudománynak is ilyen természete, s ha igen mennyiben van? Ilyen 7 Planton Összes Művei. II. 562.; Werner Heisenberg: A rész és az egész. Gondolat. 19—20. 8 Németh L., A művészet sorsfordulója. Gondolat Budapest 1970. 43. 396