A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-1. (Szeged, 1980)

Nagy Ádám: Huszadik századi pénzlelet Sándorfalváról

Mai szemmel, az utódoknak az elrejtett pénz nem nagy érték: mindössze 116 ko­rona 42 fillér, 104 korona papírban, 10 korona ezüstben és 2 korona 42 fillér apró­pénzben. Érdekes, hogy a forgalmi pénzek között szerepel egy Mária Terézia és egy Ferenc rézkrajcáros. Ezeket a pénzeket szórványként találhatták, amilyeneket ma is gyakran lelnek a földeken dolgozó emberek. Kevésbé valószínű, hogy családi emlék­ként a család öregjei adták volna kézről kézre s őrizték régebb ideje a régi pénzeket. 3. A lebontott ház tetőszerkezete és a lelőhely a megtaláló elbeszélése alapján (Rajz: Fari Irén) Numizmatikai szempontból nincsen különösebb ritkaság a leletben. Bizonyára a forgalomból kerültek ki a pénzek. Az 1900 előtti fémpénzek mind kopottak. Leg­jobb állapotú a szinte verdefényes 1912-es 2 és az 1915-ös 1 koronás. A vas 20 fillére­sek is jó tartásban maradtak meg. Jól látható rajtuk az akkor szokásban levő sherar­dirozás, pácolás 5 . A papírpénzek hajtogatottak, kissé gyűröttek, ahogyan az a forga­lomban lenni szokott, de nem foszladozók, nem rongyosak. A pénzek a rejtekhelyen tulajdonképpen légmentesen voltak elzárva. Az elrejtés időpontjára vonatkozóan — bár mindössze 50 éve történhetett — csak feltételezéssel élhetünk. A két legrégebbi pénz kivételével mindegyik érvényes forgalmi pénz volt 1917-ben, amelyik évben a két legfiatalabb pénzt kibocsátották. Legközelebbi támpontunk, hogy ismerjük az 1917. március 1-i keltezésű papír 2 koro­nás pontos kibocsátási idejét: július 9-t. A bankjegyet ezen a napon bocsátotta ki az Osztrák-Magyar Bank budapesti és bécsi főintézete. Ezt a hírt a Szegedi Napló is köz­li már július 1-én az országos lapokkal együtt. A pénzeket tehát mindenképpen csak 9-e után jóval dughatták el, miután a forgalom Sándorfalvára is eljuttatta. Az említett kétkoronás után legközelebb 1918. október 30-án jelent meg újabb papírpénz, a ké­sőbb fehérpénz néven emlegetett 25 és 200 koronás 6 . Megjelent 1918-ban fém 20, 10 és 2 filléres is vasból, a háborús szokásoknak megfelelően, de ezek forgalomba kerü­lésének időpontját pontosan nem ismerjük. Ha 1918-ban rejtették volna el leletün­8 A háborús időkben vert vas pénzek korrózió elleni védelmét kívánták az ún. sherardirozó el­járással megoldani. A cinkpor és finom homok keverékében való hevítéssel létrehozott védőréteg szürke vagy fekete színűvé tette a pénzeket. Műszaki Lexikon, (Főszerk.: Polinszky K.) Bp. 1974. 412. e Ambrus В., A Magyarországi Tanácsköztársaság pénzrendszere. Bp. 1979.16, 55. 352

Next

/
Oldalképek
Tartalom