A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-1. (Szeged, 1980)

Zombori István: Idegen népek – magyar emberek. Ács Gedeon naplójának néprajzi és földrajzi vonatkozásai

(A szegedi nők) Dömötör Palival s még pár báránya vidéki diákkal jöttünk hazafelé egy évben a szünnapokra. Egyik útitársunk volt egy nagyon piros fiú, Szabó Károly, kivel rakoncátlankodásai miatt sok bajunk volt. Midőn Szegedet elhagytuk, láttuk, hogy egy szép pirospozsgás menyecske jő szemközt, gyalogolva a város fele, s a piros hajú fiú jelentette, hogy ő azt szándékozik megtréfálni. „Jobb lesz azt nem tenned Károly — intettem a vörhenyest — mert az szegedi menyecske s nálad sokkal különb legényt is könnyen lefőzne." Az intés nem használt s mihelyt a szép, de igen kihívó^kinézetű menyecske közelébe értünk, a piros fiú rákiáltott: „hova szándékozik, galambom?" — Én — felele hamis mosollyal a menyecske — szabad királyi Szöged városába, rózsám! kutya menjen háttal Szegedre!" (7:40) (A magyar nők) Egy amerikai, ki pedig honunk s nemzetünk iránt legmelegebb részvéttel viseltetik, kinek aszszonyaink úgy megtetszettek, hogy őket nem győzte emlegetni s közhelyen, több száz amerikai nő hallatára ki merte mondani, hogy Kecskeméten, Szegeden több szép asszonyt látott, mint egész New Englandban: nekem bizodalmasan megsúgta, hogy egy nem tetszett neki a magyar asszonyokban. Beszédben, magaviseletben — rendkívüli kényesség mellett gyakran parasztságot követnek el, vastag szavakat használnak, illetlen kifejezéssel élnek, sőt férfiak irányában úgy viselik magukat, hogy ő nem tehet róla, de azon meggyőződésre jött, hogy a házastársi hűségre s feddhetetlenségre nem csak férjfiaink, de tán még inkább az asszonyok"— nem sokat tartanak. Figyelmeztettem, hogy Szeged, Kőrös és Kecskemét nem egész Magyar ország; hogy kivált a két elsőbb városban a feslettség nagyobb, mint egyebütt honunkban. Említettem, hogy midőn ilyesekről ítél, nem kell felednie, mit maga is gyakran említ, mikép népünknél nyíltabbat s őszintébbet nem ismer. Nálunk a hiba, sőt bűn is könnyen látható, mert nem igen takarózik kétszínű kegyeskedés köntösébe, s ezért sok idegen, ki pár hetet tölt városainkban, azt véli, a nép romlottabb mint az ő honában, s pedig az nem áll. (7:287) (Szegedi kofák) Az amazon-kofák hazája Szeged. Egy szappanos szegedi amazon az eszéki vásárban összeveszett szomszédjával, egy eszéki alsó városi rác szappanossal, ki azonban nem tartozott a szép nemhez. Jó ideig feleselgettek, de bár a rác mind saját nyelvén, mind magyarul káromkodott eleget a szó csatában ő vesztett s ezen földülvén, kiugrott s fölszakasztván egy száldeszkát a sátora előtti pallóbúi, azzal igen lovagiasan fenyegette a szegedi szépet. Ez azonban mákszemnyire sem szeppent meg, sőt cifrán megteremtettézve a rácot, ő is kiugrott a sátor elé s ellenségének szemközt állván, csipejére tette két kézér s ezt kiáltotta: „Ide üss! ilyen amolyan!" — Sa rác oda akart futni és e célból fölemelte a deszkát, de mielőtt azt az amazon fejére lebocsáthatta, ez a kezében készen tartott tört paprikából egy maroknyit vágott a támadó szeme közé. Az pedig elejtette a deszkát is mindkét kezefejével kezdte törölgetni szemeit. Az amazon nem volt rest s a megvakított rácot galléron ragadván sárba vágta, megdöngette s a néző sokaság nagy mulatságára győzelmi táncot járt annak hátán." — Eként végződött e nevezetes csata, melyhez hasonló —• tudtommal — nem fordult elő az eszéki vásártéren, mert a másik, melyre emlékszem, összeütközés nélkül végződött s a férjfi bajnok dárdáját nem is használva megfutott, mihelyt amazon ellenségének leleplezett roppant ágyútelepét megpillantotta. Mikó kompektor (könyvkötő Z. I.), a halasi, több vásárban árulta már naptárait, a nemzetieket és debrecenieket és zsoltárait, Hübnereit s kiskátéit Jobyné asszonyságnak, a hasonló cikkeket áruló siklósi kompektornenak tő szomszédságában, de azért baráti viszonyban egymással mégsem léptek, sőt gyűlölködésük annyira ment, hogy egyszer az eszéki vásárban tüzes szó harc után a zsíros testű Jobyné ki ugrott sátrából s Mikó uram felé háttal fordulván, azon tagját kezdte tenyerével paskolni, melyre ülni szokott. Mikó uram erre elannyira tűzbe jött, hogy egy párt szippantván nagysietséggel tubákszelencéjéből, mintegy szíverősítőül, ő is kiugrott a sátrából s félretévén mint den respectust, mellyel férjfi tartozik viseltetni a szép nem irányában, lóbőr csizmájának orrát Jobyné asszonyság kidőlesztett tagjával érintkezésbe hozni igyekezett. A kövér amazon azonban nemcsak meg nem ijedt, sőt tűztelepét tüstént leleplezte s öreg ágyúját Mikó uramra szegezvén, arra tenyerével kihivólag tapsolt. Mikó uram nem volt olyan ember ki minden hitvány hat fontos láttára hátat fortára hátat fordított volna, de ezesetben nem hat, nem is tizenkét nem is 24 fontos volt rászegezve, hanem az ágyúk öregannya. Mikó uram pár piha! kiáltás és messziről irányzott pökés után visszaugrott sátorába, s magát nemzetes naptárai és kátéi mögé besáncolta. Az amazon pedig beleplezvén ismét ágyú telepét, diadalt harsogva tért vissza saját sátorába. (7: 32—33.) 223