Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

KOCSMÁK A Szegeden megforduló, átutazó idegenek, vándorlegények, szabadságos katonák, vásározók ellátását szolgálta a vendégfogadók mellett a Város tulajdonában levő, bérbeadott lacikonyha,™ amely megjelenésében még talán a török idők mediterrán hagyatéka volt. Csak a múlt század hatvanas éveinek elején bontották le. Hatalmas nyílt tornácokat, árkádok alatti utcára nyíló boltokat foglalt magában. A Feketesas utca és a városháza felől mészárszékek, a nagypiac, vagyis a Széchenyi tér felől fűszeresek, matralista boltok, a déli részen pedig a kocsmák foglaltak helyet. Udvarán pecsenye-, lepény-, hal-, gesztenyesütögető kofák körül lacibetyár, piacilégy néven is gúnyosan emlegetett lézengők, naplopók, alkalmi munkások, hordárok tanyáztak. A lacikonyha ott állott a városháza mellett, a mai Bérház (Széchenyi tér 11.) helyén. Meghatározatlan helyen, de vagy itt, vagy közvetlen közelben volt a garkukl, khar-kugel néven emlegetett kóservendéglő. Népiesen zsidó lacikonyha. Amint még mi is hallottuk, és ahogy a „szögedi magyar" Beck Pista is írja, az árvíz után a Város újjáépülése során a sok munkás nép számára szükségessé vált újabb lacikonyha engedélyezése. A Vár mellett, a halpiac körül állították föl sátraikat a meleg ételt áruló asszonyok. Ez a lacikonyha a múzeum fölépülésével később az új híd alá került a makaipiac szomszédságába. Belekerült a nótába is: A szögedi híd alatt Lányok sütik a halat... Az itt is lézengő, leginkább csak alkalmi munkára vállalkozó férfiaknak meg hídalji lett az újabb nevük. Sokszor éjszakázni is itt voltak kénytelenek. E kényszerű szállásnak alvilági nyelven Hétoszlop, Kávéház a hét oszlophoz, Laciszálló tréfásgúnyos neve is járta.

16 Különleges alkalmi ellátóhely, rögtönzött konyhasátor volt a duttyán. A szó még nyilvánvalóan török hagyaték. Állítására vásár és havibúcsú alkalmával, tehát a máshol jellemzett vásárálláson, illetőleg valamelyik Szentháromság utcai ház bérelt udvarán került sor, ahol meleg étel, ital, muzsikaszó várta részben megpihenésre, részben áldomásra, részben pedig mulatságra az embert. „A duttyán — írja Tömörkény

17 — a baromvásártereken szokott tartózkodni. Nem is egy, hanem sorjában több. Hosszú sátrak, bennük asztalok, padok. Egyik sarokban a konyha, a másikban pedig az italok. Formájában évszázadok óta alig változott. Vászonsátor karókon jói lekötözve, hogy a sík mezőn a szél el ne vigye. Néha körülötte kis árok a ponyva külső szélén, hogy eső esetén a víz abba csurogjon és ne folyjon be a sátor alá. Egy nap össze lehet állítani, másik nap szétszedni és kocsira rakva vinni tovább... Híres és nevezetes ételek kaphatók benne, paprikáshúsok és cigánypecsenyék fehér cipóval." 15 SzH 1859, 57. sz.; Reizner I. 337.; Cserzy M., Régi időből 90. 16 SzN. 1892, 116. sz. 17 SzN 1911,250. sz. Vö. még Jegenyék alatt. 42; Különféle magyarok. 42. Továbbá Dugonics A., Példabeszédek II. 4.; Móra F., Ének a búzamezőkről. II. 122.; Móricz Zs., Rózsa Sándor I. 145. 98