Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

Még szintén a török időket idézi a kávéduttyán is : kis, minden oldalról ponyvával födött piaci sátor alatt működő kávémérés. Itt a kövezetre helyezett vaslábon szabadtűzön, majd spirituszfőzőn forralt fekete-, illetőleg tejeskávét alacsony, házilag készült gyalogszékekre telepedve, cserépbögréből fogyasztottak főleg a tanyai asszonyok, kofák. * A sör Szegeden hosszú időkön át a polgárság, polgáriasodéi rétegek itala volt. A sörkocsma néven emlegetett szegedi sörcsarnokoknak a múlt század derekáról ismert irodalmi eredetű nevei, cégérei is kifejezik a sör lassú társadalmi hódítását, egyúttal német polgárságunk elmagyarosodását. A Feketesas utca sarkán, a mai Prossnitzház helyén állott a Kikeriki, amelynek cégére a hasonnevű német élclap kakasát ábrázolta. A Kereszt (ma: Somogyi) utcában volt az Üstökös. Ennek cégére meg Jókai Mór élclapjának nyomán készült kifestett bádogból: az üstökös csillagon nyargaló Kakas Mártont formázta. A Kárász utcában a mai Eisenstadter-ház helyén állott hajdani Szekeres-házban viszont a Bolond Istók sörkocsma várta a vendéget. Cégtáblája Tóth Kálmán élclapjára emlékeztetett. Lassan a városi lakosság: kispolgárság, munkásság, végül a parasztság is megbarátkozott a sörrel, de manapság is főleg csak nyáridőben issza. Lassú terjedésére jellemző, hogy még századunk elején is voltak Szegeden olyan kocsmák, ahol csak bort lehetett inni. Hallgassuk meg egyébként a szemtanú Tömörkény Istvánt.

18 6 is úgy tudja, hogy a múlt században a nép még nem sokra becsülte a sört, és csűfságból//dr/o/ivíz néven emlegette, mert „Szent Flórián védőszentje a sörfőzőknek. Talán azért, mert mindig úgy van ábrázolva, hogy egy nagy sajtár vizet önt valahova. Csak az úri nép tartotta előkelőnek: ebéd előtt egy pohár sört inni. Nem is igen volt egy-egy városban több sörcsarnok, csak egy. A sörcsarnok szavat is szószerint fordították le a Bierhalle szóból... De még olyan sörcsarnok is volt, hogy nem mértek benne sört. Egy olyan jókora városban például, mint Makó, a sörcsarnokos a hetilapban adta tudtul a nagyközönségnek azt a ritka eseményt, ha valamely dupla ünnepen ráadta a fejét egy söröshordó csapraverésére, kérve a sör elfogyasztásához a kegyes pártfogást... Ma ugyan már lehetősen más világ van. Még a tanyai magyar is a sört nyakalja a pusztaszéli csárdában." A sörnek nincs jellegzetes helyi szókincse, hiedelemvilága. Ez is kései jövevény voltát igazolja. Szólást is csak egyet idézhetünk arra, ami gyönge, nem sokat ér: erős, mint a sörecet. Kálmány csókái változata szerint: erős mint a sörecet: három icce ëgy főzet.

19 A meleg sörnek nyáridőben lóhúgy a csúfneve. A csapolt sör csurgásának és a vendég poharában maradt sörnek összetöltögetéséből származott keverék a hanzi. A polgári világban pénztelen sörivóknak fillérekért szokták eladni. A szó egyébként félnépi. Ismeretes a vágás 'nem egész pohárral mért sör', továbbá a fütty' 'pikkolósör' is. Mindezek a szakma országos szókincséből hatoltak be a szegedi külváros nyelvébe. Öregek emlékeznek még a sörélesztő használatára, de hajdani készítésmódját már nem tudták elmondani. A családon, meghitt áldomásokon kívül a borivás színhelye Szegeden is a bormérés, kocsma volt. A kettő nem egészen egy. Régebben minden szegedi polgárnak jogában állott saját bortermését kimérve is eladni. Ez volt a polgári bormérés. A városi tanács már a XVIII. század elején elhatá18 Apró dolgok SzN. 1912, 285. sz. 19 Kálmány III, 270. 7* 99