Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

tenni. Fedő deszkája a bastábla, ajtaja a basajtó, a hombárba szolgáló létra a basl'éiáró, a bas alatti üreg — főleg homokoshajóknál — a basalja. A fartőkén volt a timon, timony néven emlegetett kormány. Lánccal volt hozzákötve a timonytartó, timonyrúd, timonyszár, másként cuca: az a rúd, amellyel a domentát tetejéről könnyebben lehetett a timonyt irányítani. A hozzáerősített két különálló deszkának, amely a timony vízbe szolgáló részét tartja, vezérdeszka a neve. Olykor az orrtőkéhez is került térítés céljából kormányrúd: két hatalmas fenyőszál, szakmai nyelven óraddzó, óraddzófa.

20 A hajó orrán volt elhelyezve a vasmacska, másként anyamacska, kukázómacska. Részei : a levél, másként kapa, vagyis az ága, továbbá a nyél, farok, végül a karika, amelybe az anyalánc, fejlánc másként palamárlánc, régebben a fejkötél kapcsolódott bele. A vasmacska leeresztése, illetőleg fölhúzása a hajó végére szerelt csigafélén történt, amelyet a hajósok sárkány, sárkányfej, kígyófej, homokgyík, kötéltartó néven emlegettek.

21 Vasnyúlványának, amely a hajóhoz erősítette: sárkányszár volt a neve. A tekerésre valamikor az orgona néven emlegetett fahenger szolgált. Kötélvédő födelének koporsó volt

22 a neve. Az orgonát később, egészen napjainkig a vinkli, fontoskodva csörlő néven ismert vashenger váltotta föl. Kisebb kerekének, amely fogaskerekét mozgásba hozza: rúzsakerék, csatszerű szabályozó vasának pedig rúzsa a szakmai neve. Századunkban a homokos hajókat az alátartó karóhoz kötötték ki, amelyet a vízpartra vertek. Drótkötéllel hozzákötötték a hajó két végét, hogy a sebes víz el ne tudja sodorni. A kikötésre szolgáló kötél régi szakmai nevei : kifogókötél, resztókötél. A fahajó oldalperemén volt a láncszalajtó néven emlegetett vasalás, esetleg csak rászögezett akácfa, hogy a kidobott lánc magát az oldalt közvetlenül ne rongálhassa. A gabonáshajó derekán készült kis rekeszben összeszaladt a hajó medrébe óhatatlanul beszivárgó víz. Ennek vízhányó volt a neve. Lefödésére szolgált a vízhányódeszka. Homokoshajónál ezen át történt a homok kitalicskázása. Említsük még meg, hogy azt a deszkázatot, amelyet a homokoshajó vízhányóját kétoldalt elkülönítette a hombároktól : vízhányószüvés néven emlegették. Érdemes itt még arról is szólnunk, hogy szüvésdeszka volt az a függőleges deszkázat, amely a homokoshajón és a régi fahajókon a hombárt elkülönítette a vízhányótól, a bastól és csárdától, illetőleg gulibától. Ennek megfelelően volt vízhányószüvés, elsőszüvés, hátsószüvés. A hajó két végén és derekán keresztülfektetett és az oldalaknak összetartására szolgáló erős vasrudak voltak a cugsrófok. A hajó belsejének, tároló helyiségeinek hombár volt a neve. Az elsőhambár a vízhányó és hajó eleje, a hátulsóhambár a vízhányó és a bárka, guliba közé esett. Az alsó rész volt a fenékhambár, az oldalsó pedig az ódalhambár. Mozgatható, a gabona tisztántartására szolgáló deszkázatuk volt a fenékrigli, illetőleg az ódalrigli.

23 Egyik felső, elkülönített részében volt a zabhambár a hajóvontató lovak elesége számára. A szódás a gabonás-, illetőleg homokoshajó belsejében, éspedig a basban a fenéktől mintegy 50—60 cm-re elhelyezett, 25 cm magas, és az egyik oldalhoz erősített láda volt, amely a szivattyú szerepét töltötte be. A hajóbelsőbe folyt vizet ebbe a szódásba szokták meríteni, ahonnan azután a víz a bas oldalaiba vízszintesen fölülfúrt, bedugható, kinyitható lyukakon távozott. Ez jelentős munkamegtakarítással 20 Kovács 259. 21 Állítólag az állóbárka oldalán is volt. Herman II. 825. 22 Kovács 259. 23 Kovács 259. 40