Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)
járt. Egyes fahajókon a szódás fölé padlásféle is épült a kötelek számára. Ennek hóberk, másként viceszentös volt a neve. A gabonáshajó tetejének lapos gerince volt a kukajáró, amelyen a hajó hosszában végig lehetett járni. A megépült hajót vidám ünnepség mellett bocsátották nagy szánkókon gugorák segítségével vízre. Nagyobb hajóknál megvárták — jegyezte föl öreg superoktól Juhász Antal — amíg áradáskor fölveti a víz. A hajót négy slipperen és egy szánkón csúsztatták vízbe. A slipper, törzsökösebb nevén sója 25—30 cm vastag, félgömbölyű szálfa, amelyet régente szalonnával, faggyúval, újabban gépzsírral szoktak zsírozni, hogy jól csússzon. A hajótestet elöl, középen és hátul régebben vastag kenderkötéllel, újabban drótkötéllel átkötötték és a köteleket bakokhoz, vagyis erős, földbeásott cölöphöz vagy partmenti fához kötözték. Ezután a hajót hévérekkel megemelték, vagyis aláágyaztak, majd lassan ráeresztették a slipperekre. A bakoknál rajzolták a kötelet, azaz fokozatosan eresztették, hogy a hajó lassan csússzon a szánkón és a slippereken. Közben megálltak, ha valami baj adódott. Az irányító mester ügyelt arra, hogy a hajó a vízparttal párhuzamosan haladjon. Utasításaira az egyik baknál lassabban, a másiknál jobban engedték meg a hajótartó köteleket. Miután többször megálltak pihentetni, a szánkót tovább csúsztatni vagy új slippereket elhelyezni, az utolsó szakaszt már szabadon tette meg a hajó. Ez a fáradságos munka volt a hajóvetés. A vízbeérést mindenki hangos éljenzéssel üdvözölte. Az őrfán vagy a hajóorron hatalmas zöld ág, teleaggatva kendőkkel a superek számára. A mester és pallér sokszor selyemkendőt kapott. Utána nagy áldomás következett. Egy fölszerelt nagy fahajó 10—14 ezer forintba került. A régi fahajó javításának hajófejelés volt a neve. Hajófajták Itt szólhatunk legalkalmasabban azokról a hajófajtákról is, amelyek a superok kezéből kikerültek. Nemcsak formájukról, hanem rendeltetésükről is megemlékezünk. A bőggőshajó, archaikus szóval gálya olyan régimódi gabona- vagy homokszállító hajó, amelynek bőgőszerűen végződő orra van. 24 Emlegették búzáshajó, gabonáshajó, röviden gabonás, a gőzhajótól való megkülönböztetésül fahajó, tőgyfahajó, tetejes fahajó néven is. Később már csak homokot szállítottak rövid távolságon rajtuk. Innen az újabb homokoshajó nevük. Régebbi divatú volt a bornyúszájjú hajó, amelynek lapított a tőkéje, azaz fartőkéje. Más néven hajtott, hajtottelejű hajó. „Hát a bornyúszájjú hajók huva lőttek? — kérdezi 25 Tömörkény — Hát én tudjam? Vagy a társam tudja? Nem tudja azt senki. A borjúszájú hajókat kiölte a bőggőshajó, a böggőshajókat meg kiöli a slepp." A kancafarú hajó, másként topafarú hajó fartőkéje nem egyenes irányú volt, hanem kissé kifelé hajlott. A tököshajó szabatosabb meghatározása már nem sikerült. Nevének emlékezetét Tömörkény örökítette meg. 26 A magánkézen levő, azaz nem társulati hajónak priváthajó neve járta. Annak a két-három lóval vontatott, tetejes fahajónak, amely még századunk legelején is, főleg hetipiacos napokon népet és eladni valót hozott a Városba: kufahajó 24 Kovács 259. 25 Bazsarózsák. 256; Banner. 26 Vízenjárók. 41. 41
