Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

A mesterség — mint láttuk — a múlt század első két harmadában élte virágkorát. Egyrészt a polgárviseletre éppen a gazdag zsinórdíszítés jellemző, amelyet gazdaságilag egyre erősödő parasztságunk is átvesz, másfelől az abszolutizmus magyarsága nemzeti érzésből valósággal tüntet a zsinóros viselettel. Erről Kabók Imre kéziratából többet is megtudunk. Polgármesteri huszár ( Tóth Molnár F. rajza, MFM) Kabók Imre (184?—1919) a maga korában nagyhírű, lelkesen gondolkodó szegedi gombkötőmester hozzátartozott Beck Pista legszűkebb baráti környezetéhez. Nem csoda, ha magáévá tette a millenium nyomán bontakozó magyar stílustörekvéseseket. A mindinkább polgáriasodó szegedi népviselet már nem élt az előbbi gazdag zsinórzással, sújtásokkal.

6 Ez természetesen a szegedi gombkötőipart is mind válságosabb helyzetbe sodorta. Kabók is kénytelen volt szakmáját abbahagyni. Nyilván úri jóakarói juttatták a Városi Levéltár szolgálatába, ahol derekasan megállotta a helyét. Kétségtelen, hogy baráti biztatásra vette kezébe a tollat. 6 A megvesszőzött testen látható nyomokról vett tréfás kép. Mészöly G., A sujtás szó eredetéről. Nép és Nyelv 1942, 185. 391