Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

Egy 1756. évi adat szerint

106 jómódú szegedi polgárasszonyok a jeruzsálemi öv néven emlegetett övet is viselték. Azt hisszük, hogy itt a korda elvilágiasodott, díszítéssé vált változatával van dolgunk. A korda megszentelt kötél volt, amelyet még a XVI. század folyamán alapított, alsóvárosi franciskánusoktól irányított jámbor társulat (Confraternitas cordigerorum) tagjai viseltek a derekukon. Ismeretes egyébként, hogy eredeti célzata szerint minden övfélének (gatyamadzag, pendelymadzag, nadrágszíj, tüsző) funkciójában van valami a mágikus kör képzettartalmából is : viselőjétől a rontást, bajt is távol akarja tartani. Az egybeszabott, ünnepen és kimenő alkalmával is viselt noi felsőruha polgársorból jutott el népünkhöz a jelen század folyamán, de még ma sem mondható általánosnak. Jellemző módon slafrok a neve. [Ennek elterjedése hozta magával a kombiné, kombinét viseletét is 1. 270. o.] Könnyű anyagból szabott, otthon viselt, nem kaftánszerű változatának pongyola neve is hallható. Az angolos szabású kosztüm, népiesen kosztüng, kosztin viselete a két világháború között vált már a tanyákon is általánossá. Mind a slafrokhoz, mindpedig a kosztümhöz változatlanul máig kötelező konvenció a fejkendoviselet. Idegen eredetű, alig meghatározható régi, polgári jellegű noi ruhadarabok a cerkase ~ circhaise (1803), a fúró, a Hamilton (1803), a kan tus, a karsetli (1813), milonais (1813), nelson (1803), pauver (1803), pesterale (1722), pirsl (1774), tusli (1813).

107 Mindezek a nevek főleg németszabók árszabásaiban fordulnak elő, és nyilvánvalóan divatformákat neveznek meg. A blúzon, noi ruhán látható, eddig említetlen díszítések közül a cakk, cakni: félkörmintás szegélyhímzés a szoknya alján, kötényen. Az ilyen ruhadarab cakkos, caknis, citkös. A díszül szolgáló szalagcsokornak másli, masni a neve. A ruha ujján levő kidudorodás a puff. A noi ruhán levő rész, betoldás tápai neve tájla. Mindezek az elnevezések világosan a németszabók szakmai szókincséből jutottak el varrónőinkhez, illetőleg népünk asszonyaihoz. A röszkető csináltvirágból való, flitterrel és lebegőszálakkal ellátott dísz volt, amely aRadnán búcsút járó, körmeneten Mária szobrát hordozó lányok fejkoszorúját ékesítette.

108 A már csak forrásokból kimutatható pellenpáty az ünneplő női ruha hajdani fityegője : gallant néven is emlegetett szalagja, rojtja volt. „A pellenpáty — írja Kabók Imre—a női vállfűző alját képezi, mely részben a magyarszoknya ráncát is eltakarja, és mivel mozgás közben lebeg, azért pellenpátynak is nevezik. A hatvanas években a magyar hölgyek derekát díszítette." * Ősszel, tavasszal, ünnepélyes alkalommal, így templomozáskor, lakodalomban, olykor nyáridőben is hozzátartozott az ünneplő' asszonyi viselethez a századforduló táján a bolti eredetű rojtos nagykendő, nagyselyömkendő, amelyet háromszögű sarokra hajtottak, hátulról legtöbbször össze is kötöttek, olykor azonban csak kézzel 106 Kovács 235. 107 A SzegSz megfelelő címszavai. 108 Kovács 369. ; A csináltvirág viseletéről a lakodalom és regrutakor hagyományvilágánál bővebben is megemlékezünk (III. kötet) 295