Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

Nem tudjuk már, milyen volt az idegen eredetű, németszabó kezéből kikerült rokorol és kirie néven emlegetett köpenyfajta. 1774. Egy avitt vas színű rokorol avagy köpönyegh. 1803. Egy Ujas köpönyeg máskép kirie bélléssel Ifl. 30 kr. A lebernyeges, bő, népünktől nem viselt köpönyegnek, körgallérnak gallérköpönyeg, meginkább fölleghajtó neve is hallható, amely nyilvánvalóan a garabonciás diák képzetkörével függ össze. A garabonciás a néphit szerint ugyanis olyan köpönyegben jár, amellyel forgószelet, vihart tud egyaránt fölidézni, lecsöndesíteni. Napjainkban mind kedveltebbé válik a bűrkabát, másként szíjjkacabáj is. "7|V A fehérnép felsőruhája a XIX. század folyamán szinte teljesen kiszakad a háziipar, családi önellátás hagyományos kötöttségeiből. Nemcsak az új, sokszor már gyári eredetű, külföldi kelmefajtákat, hanem a divatformákat is átveszi, követi, de szinte az első világháborúig ragaszkodik bizonyos helyi konvenciókhoz. Népi hagyomány és polgárélet egyezkedik itt is egymással. így a felsőruha változatlanul két darabból áll: blúzból és szoknyából. A kötőt és kontyot nehezen hagyja el. Nagylányoktól megköveteli a hajadonfővel járást, a leeresztett, befont hosszú hajat, az asszonynéptől pedig a bekötött fejet. Ez a hagyomány idősebbeknél olykor még manapság is érvényesül. A szegedi táj árutermelő parasztsága, mesteremberei, kubikosai a maguk módján sokat adtak, adnak asszonyaik külső megjelenésére, tisztességes: nem fényűző, de nem is szegényes ruházatára. Maguk a nok: asszonyok, lányok is alaposan kiveszik a munkából a részüket (mesternek, paprikatermelők, kenyérsütögető, szappanfőző aszszonyok, kofák, gyárilányok), sokszor egyenesen ők a családfenntartók már a múlt században is. Mindez természetesen öltözködésük önállóságán, tudatos polgárosultTápai leányok ünneplőben (a XX. sz. harmincas évei) i9 A Móra Ferenc Múzeum Évk. 77. II. 289