Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

táján. A lézengő fuvarosok ökrüket, szekerüket kint hagyván, bent a közeli kocsmában ezt dalolgatták: Kis szekeres, nagy szekeres, Mindég a kocsmára keres. Még ü a kocsmába tanyáz, Ökrire Szent János vigyáz. Századunk első évtizedeiben a nagyobb fatelepek előtt, továbbá a búzapiacon, vagyis a Szent István téren, a víztorony tövében várakoztak. „Állanak a szekerek — írja Tömörkény

49 — egy nagy téren, a járom körül kérődzik a sovány barom, vagy durkál a kukoricaszárban, mert más nem jut neki. A gazda is ott ténfereg valahol a mindenfelől foltos ruhában, de bizony a régi szekeresnek már csak árnyékai ezek. A nevük sem az már. A mindent meglátó és megnéző közönség eltalálta az új nevüket, és azon is tiszteltetnek : koplalósoknak." Melegedőhelyük volt a koplalóskaszinó, vagyis a híres Janik-kocsma, a tér egyik sarkán. Szolgálataikra főleg házépítésnél : tégla- és homokhordásnál, költözködésnél, vásározásnál, továbbá vasúti ki- és berakodáskor volt szükség. A kocsisoknak hajdani jellegzetes típusa volt a nagyfuvarosoknál szolgáló, messze vidékekre is eljáró hajtó, akit régebben nálunk is niffajer (Mitfahrer) német szakmai nevén emlegettek. Öregek beszélnek olyan régi bűbájos kocsisokról, akik ha ráütöttek az előttük járó kocsi saroglyájára, a maguk kocsijának terhét is az idegen lovakkal húzatták. Ha nagyon nehéz a lónak a terheletlen kocsi, akkor ezt nyilvánvalóan valami láthatatlan tétemény okozza : meg kell forgatni, rázni az istrángokat, hogy a baj elmaradjon. Az alsótanyai Jakusköz a múlt században kísértetjárásáról volt hírhedt: a lovak majd megszakadtak, hányták a tajtékot magukról, amikor át kellett haladniuk rajta. Ilyenkor a kocsisok a kocsioldalra akasztott vasvillával hadonászni kezdtek és éktelenül szidták a gonoszokat. Tombácz Jánosnak az őszeszéki kísértetjárásról szóló történetében is számos gonosz telepedik a kocsira, ezért a lovak alig bírják.

50 Mint Tömörkény

51 felsorolja, mi mindent kellett a kocsisnak tudnia : hogy merre közelebb és merre hamarább. Hogy ennek vagy amannak a réti útnak esős időben neki lehet-e vágni istrángszakadás vagy elakadás veszélye nélkül. Milyen utat bírt meg a ló oda-vissza egy nap alatt? Merre veszélyes éjszaka járni? S még sok egyéb hasznos dolgot a töltésekről, a töltésrámpák závárjainak fortélyairól s hogy melyik tanyában fogadják szívesen, ha alkalmatlan időben be kell állnia. A kocsiba fogott lovat, lovakat kisparaszti gazdaságban a gazda, vagy legényfia hajtotta. Szükségből természetesen az asszonynép is. Ilyenkor tréfásan megjegyzik eső lösz, pajzánkodva : bajuszán ül a kocsis. Úribirtokosoknál, jómódú polgároknál, nagy gazdáknál külön, évszámra fogadott férfi, a kocsis, bérös szolgált. Olykor többen is voltak. Az első megszokott, tapasztalt béres volt az öregbérös, másként faragóbérös. 1813. Árszabás Első vagyis Gazda személyét viselő Faragóbéresnek esztendei bére kész pénzben 60 forint és tartás. Hogyha pedig a Gazda Conventiora fogadgya, adni fog néki 9 köböl Búzát, 2 véka Eleséget, 8 itsze Vajat, fél mázsa Húst, 50 font Szalonnát, 20 font Túrót, 25 font Túrót, 25 font sót és fűtőnek egy Béres szekér szalmát vagy gazt. 49 Munkák és napok. 203. 50 Tombácz János meséi. 576. 61 Homokos világ. 15. 26