Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

kerített térség, olyanforma, mint a karám. Éjszakára, mint valami várba, abba szálltak be a szekerek. Vásáros időkben ott is alig fértek, mert nem egymagában járt a szekeres és nem is két lóval, két ökörrel. Amikor a pörgekalapos, ezüstgombos lajbis, búzavirágszín kék magyarnadrágos és kordováncsizmás szögedi nagykocsisok a lovakat kieresztették és kigöngyölték az abrakos tarisznyákat, a rúdvégre akasztott bográcsba nyomban szárított húst és tarhonyát szórtak. A szögedi paprikának ehnyaleresztő illata hamarosan átjárta a csárda környékét. Sokszoi másfél hónapig is oda voltak.

45 Bejárták az osztrák örököstartományokat, a török uralom alatt álló balkáni országokat. Vitték, hozták a portékát. Posztóneműekért Brünnbe, Bécsbe, Gácsra, Boroszlóba, a másik oldalon pedig Erdélybe, Brassóba jártak. Megfordultak Bukarestben, de a Fekete-tenger partvidékén is. Efrém testvért, a szentföldjáró alsóvárosi barátot szegedi fuvaros hozta haza Bulgáriából. Hazánkban eljutottak Gyulára, Nagyváradra, Debrecenbe, Gyöngyösre és Egeibe, Újvidékre, a Dunán túl Mohácsra, Pécsre, Szigetvárra, Nagykanizsára. Jártak Horvátországba is, így Eszékre, Zimonyba, Diakovárra, Bródba, Sziszekre, Zágrábba, Varasdra, Károlyvárosba. Eljutottak Fiúméig és Triesztig. Szegedről leginkább szappant, tarhonyát, paprikát szállítottak. A talicskát, tápai gyékényt vízen szállították a Tisza torkolatáig, innen tengelyen Zágrábon át Fiúméig. Horvátországban kiválóan kedvelték a szegedi juhsajtot. Egy-egy zágrábi nyári vásárra száz-százötven mázsára valót is vittek. Egy részüket kofáink gyűjtötték össze a szegedi, sőt a távolabbi vidékek juhászaitól. Nagykanizsán a szalonnának volt jövedelmező piaca, széksóval, illetőleg kancahordóban szállított szappanfőző lúggal évközben is sokfelé szekereztek. Eljutottak egészen a Balkánig. Máshol már részletesen szóltunk arról, hogy Bitó János szegedi halászmester Tiszántúlra, Erdélybe, így Kolozsvárra élő halat is fuvarozott. E fuvarosokat vagy szegedi kereskedőcégek, vagy pedig élelmes kofaasszonyaink fogadták meg. A nagykocsisok ügyeit, munkavállalását a szekérbíró, másként szekérmestör, afféle hatósági biztos intézte, közvetítette. 1723-ból való esküszövegük: szekérbírói hivatalomban igaz rend tartást tartok, a jövő fuvarokat és Bálokat minden emberi tekintet nélkül egyaránt és igazán az egész városban, úgy mint fölső városon, Palánkban és alsó városon el osztom. Vedres István is említi őket : „rendes szekérbírák vannak itt Szegeden kirendelve, kik a szekereseket megfogadják, fölírják és számba tartják."

46 Cserzy Mihály szerint úrforma ember volt, a Feketesas-fogadó előtt pipálgatott. „Akinek fuvarosra volt szüksége, nála jelentkezett. Ő azután tudta, hogy melyik kocsi való erre, melyik amarra az útra. Ez ezt szokta szállítani, a másik másféle portékát. A szekereseket rendesen ő bocsátotta útjukra. Lelkükre kötötte, hogy feladatukat becsületesen végezzék el, szégyent ne hozzanak a városra."

47 Cserzy nyilván öregek visszaemlékezései nyomán írja, hogy a múlt század elején Szegedről Pestre egy mázsa dohányt egy forintért szállítottak. Egy hatökrös szekérre tizenhat mázsa dohány fért és tíz nap alatt értek föl vele. Azokat a fuvarosokat, akik ökör-, majd lófogatukkal helyi, esetleg környékbeli szállításra vállalkoztak, koplalás néven emlegették, várakozó helyük pedig a koplaló, Tömörkény hallomása szerint koplalóspiac,

19, elvétve koplalósstand volt. Egyik koplaló a Víz előtt, a hajdani Nepomuki Szent János szobra körül volt, a fölsővárosi sóház 45 Beck P., Kivesző szegedi ősfoglalkozások. SzH. 1905, 121. sz. Adatait felhasználja Cserzy M., Régi világból. 89. 46 Hajókázható csatorna. 39. 47 Régi világból. 89. 48 A Szent Mihály a jégben. 164. 25