Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

A menyecskék, fölserdült lánygyermekek a terítésnél, tálalásnál, felszolgálásnál serénykedtek. Hallottuk, hogy a múlt század derekán még úgy volt, hogy a menyecske dolgavégeztével odaállott az ura háta mögé, aki azután úgy adogatott neki az ételből. Mint mondták: kéztű kapott. Csak akkor volt joga leülni, ha már gyereket szült. Nem ült le a nagylány sem. A gyerekek nem ülhettek, sok helyen ma sem ülhetnek a felnőttek asztalához. Vagy kisebb, alacsonyabb asztalon terítenek nekik, vagy a szoba földjére, küszöbjére, esetleg az asztal alá húzódva látnak evéshez. Előbb azonban hangosan imádkozniuk kell. Csak ha a köldökük már felér az asztal lapjához, akkor ülhetnek a felnőttek közé. Nagy szégyen, amelyet a kívülállók szigorúan megszólnak, ha az elaggott örege­ket nem ültetik asztalhoz, hanem külön adnak nekik. Csak a betegek, végképpen ele­settek esetében lehet a hagyomány alól fölmentés. Régebben, sok tanyai helyen még ma is a gazda szokta fölszelni a mellette levő kenyérkosárból kivett kenyeret. Ha elfogyott, tőle kértek. Másnak, még magának a gazdasszony na к is illetlen dolog lett volna közvetlenül kenyérért nyúlni. Egyes helye­ken, így régi ószentiváni családokban másodszorra már minden felnőtt vághatott ma­gának a gazda kenyérvágó késével kenyeret. Régi vágású családban elképzelhetetlen, hogy a férfiak kalapjukat, sapkájukat a fejükön hagy­ják evés közben. Ha valaki mégis megfeledkeznék, rászólnak, hogy talán veréb van a kalapja alatt. Ma már az imádkozás szinte teljesen elmarad. Öregek, tanyaiak azonban még eléggé ragaszkod­nak hozzá. Hagyományosan ezt a liturgikus eredetű szöveget mondják : Mindönöknek szömei Teben­ned bíznak Úristen. Te adsz nekik eledelt alkalmatos üdőben. Fölnyitod szent kezeidet, betöltesz min­dön élőket áldásiddal. Dicsőség az Atyának, Fiúnak, Szentlélek Istennek. Imádságukat a felnőttek ma­gukban mondják el. Az imádkozás sokszor csak egyszerű keresztvetés. Öregek egyéni szokás szerint a tányérjukra is keresztet vetnek. Akit nem várnak meg az ebéddel, annak Csaplár Benedek szerint az ajtóra írják a kanalát. Aki elkésve érkezik haza, és már áll a családi ebéd, vacsora, az otthoniak így fogadják: balkézzel vártunk. Tápén: elvesztötteda vaskót. A vaskó a múlt században olcsó bicskafajtát jelentett. A saját hibájából elkésett családtag ilyen alkalommal sok helyen nem ülhetett asztalhoz, de azért természetesen nem maradt éhen. A megkéső családfőt minden körülmények között illik megvárni. Mindig a gazda vesz először, kivéve ha nagyon ritka, érdemes vendég ül az asztal­nál. Általában ezt módja : fogjunk hozzá. Vagy: ögyetök, ne várjatok uralást, ne ural­tassátok magatokat. Ha a család tagjain kívül más is ül az asztalnál, így biztatgatják : inni köll, önni köll, a heverő vendég nem köll. Másként : ögyünk, szépek Palámba a nagy házak, templom alatt a kúdúsok! Értelme: együnk, ne törődjünk a holnappal. Tréfás biztatások: ögyetök tótok, möghalt apátok. Más: ögyetök, nyőjjön a bögyetök. Ismét más : ögyetök, nem köll szegy öllőskönni, mint otthon. Ne tétovázz az evéssel : vagy ögyél, vagy ëggyet tögyél, azaz kelj föl az asztaltól. Aki jóllakásig eszik, az ëggyest, versöst öszik a hasával. A nagyöhető, nagyétű: annyit öszik mint a ló. A kisétű: annyit öszik mint a madár. Másként : madárétű. A mohó ember : úgy öszik mint a sáska. A jó étvágyú ember: mögöszi még a patkószöget is. A cselekedetnek vállalni kell a következményeit is: amit főzött, ögye is mög. A jó házasság próbája: majd mögtudjátok, ha majd mán kilenc nagypéntöki gubát mögösztök. Egyenetlenkedő újpárra mondják a tápaiak: ezök se ősznek mög hét karácsonyi szilvát. Ha valaki akkor toppan be a házhoz, amikor a család éppen az asztalnál ül, mentegetőzik és ezt mondja: jó étvágyat az ebédhön! Felelet a vendég kora szerint: gyere, gyüjjék, ögyék kend velünk! Ha a vendég már túl van rajta, akkor ezt mondja : csak Isten áldásával, mögvót mán! Ha még nem ebédelt, csak ennyit szól : csak Isten áldásával. Ekkor ha nagyon késztetik az evésre, elfogad valamit. Olykor udvariasság­id 195

Next

/
Oldalképek
Tartalom