Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

Elöljáróban azokra a ritka húsételekre kerítünk sort, amelyekhez nyilván számos archaikus hagyomány is fűződik. A pásztoremberek lóhúsfogyasztásáról a csikósok kötelességeiró'l szóló, XVIII. századbeli hatósági utasítás emlékezik meg. A csikós a kövér Lovakat zsírjáért megh ne öllye. Nem tudjuk már, hogy a lózsírt még milyen célra használhatták, de a boszorkánypörökben is szó esik róla, amikor az áldozatokat lóvá teszik. 1728. A zsír ott állott a hordó alatt. Ha azzal megkente... mindjárt lóvá lett. Azt lózsírbul, kutyacsontbul, zsírbul csinálták. Elevenből is kivették?'

2, A modern külvárosok, katonaság lóhúsfogyasztása parasztságunkhoz még nem jutott el. A lóhúsból készült virslinek Tömörkény szerint a régi szegedi katonanyelvben nyihaha volt a tréfás neve. Régebben a farkasok ellen tartott hatalmas tanyai komondorok számára hideg télben karóra húzott lóhúst tartottak. Erről más vonatkozásban bó'vebben is szó esik. A fiatal szamár húsa volt a csacsihús. Régebben a pusztai népek, főleg juhászok, szívesen élték. Különösen Majsa felé kedvelték. A szamárzsírt főzéshez is használták. Kellemes ízét máig emlegetik. Mint mondottuk, a nyúl nem tartozik népünk bevett húsételei közé. A külvárosokban tenyésztett házinyulat erős szaga, vadíze, bakíze miatt sokan nem eszik meg. A vadnyúllal még valahogy kibékülnek, különösen, ha ingyen, a hatósági tilalmak áthágásával jutnak hozzá. Miután pedig a tanyai nép sokszor nem jutott puskához, olyan módokat kellett kieszelnie, hogy mégis ejtsen nyulat, ne csak az úri vadászok. Ennek régebbi eszköze volt a hurok, amelyet Lakatos Károly leírásából ismerünk. Mintegy 100—150 rőf hosszú kötélre sűrűn egymás mellé dróthurkokat erősítettek. A kötelet kifeszítették, erős karóhoz kötötték. Szorosan a kötél mellé, azután rőfnyi távolságban vékony vesszőket tűzdeltek le, és a kötelet lazán hozzájuk erősítették. A dróthurkok alsó része a földet érintette. Ezután kezdetét vette a hajtás. Mintegy 800—1000 lépésről közeledtek a hajtók a kötélhez és egymáshoz : a menekülő nyulak nagyszámmal szorultak a hurkokba. Utána a társaság áldomást csapott. Egyszerűbb volt afurkózás, amely Lakatos szerint a múlt század derekán dívott.

93 Szükséges volt hozzá 4—5 bakarasznyi hosszú és nehéz, amellett erősen bunkósvégű fütykös, amelyből egyszerre 3—4 darabot vitt magával a vadász. Ősszel elindult és ha nyulat látott, észrevétlenül mind közelebb férkőzött hozzá. Hajításnyi távolságban aztán nagy erővel a nyúlra dobta a bunkót. A nyúlvadászatnak egyébként nyulászás a népi neve. A szegedi tájon is közismert kiolvasó mondóka szerint egy felnőtt a kisgyerek ujjait sorban morzsolgatja és ezt mondja: ez emönt nyulászni, ez möglűtte, ez mögfőzte, ez mögötte, ez ëmosogatott. Most mutató ujjával a gyermek tenyerét dörzsöli : itt vót 'égy kis kertöcske, vót benne kis kápiszta, odamönt a nyulacska, rágcsálta, rágcsálta, észaladt, ere szaladt! A gyermek hónaalját csiklandja : itt állt mög, itt, itt, itt! Padéi változata : ez emönt nyulászni, ez hazahozta, ez mögfőzte, ez mögötte, ez ëmosogatott. A tenyerében kört kerít: főzi anyám a kását, főzi! A gyermek hónaalját csiklandja : erre szaladt a kisnyúl, tanált ëgy kis lukat. Beszaladt! A nyúl számos szegedi szólásban is előfordul. Hozzáfogunk az aratáshoz: kizavarjuk a nyulat a búzabul. Aki mosolyog : mosolyog mint a rimóci nyúl. Aki Tápén két részt kap valamiből: két részt húz, mint Dávid a nyúlbúi. Aki lapítva hallgat: hallgat, mint nyúl a fűben. Felakasztották : elszaladt a nyúl a lába alatt. Félénk vagy : nyúl vagy, az is penig nőstény. Nemakarásnak nyögés a vége : annak a kutyának fogtá92 Reizner IV, 419. 93 SzN. 1911,46. sz. 11 A Móra Ferenc Múzeum Évk. 77. II. 161