Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

A dinnyét fogyasztás előtt hűteni szokás. Leviszik a pincébe, hideg vízbe rakják, olykor több órára leeresztik a gémeskútba. Felvágása általában a csuma és virág helye között megfelezve történik. A két fél dinnyét még megfelezik, ezt — ha sokan vannak — ismét. Nyolcadnál kisebb részt azonban már nem szelnek. A gyerekeknek szokás a féldinnyéből karajt is szegni, amelyet aztán a szájukkal harapnak ki a héjából. Szegedi szájnak legkedvesebb a sárgabélű görögdinnye. A pirosbélüt inkább az úrféle, máshonnan jött ember keresi. A két fajtát egymás mellett nem jó termelni, mert elfajzik. Fogyasztásának alkalmai egyeznek a sárgadinnyéével. A magot is hasonlóan választják ki : megmossák, megszárítják, majd elteszik tavaszra. Eszik kanállal, bicskával egyaránt. Ha féldinnyét esznek kanállal, akkor a végén a levét is kiisszák. Régi takarékos öregek olykor a magját is megették, mert mint mondták, avval is a has telik. A savanyadinnya a högydinnya néven emlegetett apró, fejletlen, esetleg félérett dinnyékből került ki. Amikor a dinnyeföldet föl akarják a jószág előtt szabadítani, a kisdinnyéket összegyűjtik, kádba öntik, ahol már zöldparadicsom, zöldpaprika is van. Ecettel megsavanyítják, olykor le is préselik. Disznótorban a legkedvesebb savanyúság. Egyesek a télidinnya, azaz télire eltehető dinnyefajta termesztésétől sem sajnálják a fáradságot. A héja vastagabb és gerezdes. Ősszel a rothadás ellen bemeszelik, majd a padláson kiöntött búzába rakják, ahol érése még folytatódik. Általában karácsonykor kerül asztalra. Bőséges dinnyetermés, olcsó árak idején a tanyai ember dinnyapáiinka főzésére is gondol. Tápén valamikor, a múlt században a gondosan összegyűjtött dinnyemagból böjti napokra dinnyamagolaj sajtolására is sok került. Városi, polgári hatásra élelmesebb tanyai gazdasszonyok dinnyebefőtt készítésére is vállalkoznak. Egyesek meghámozzák, mások csak úgy, a maga valóságában megfelelő nagyságú darabokra vágják és cukroslébe teszik. Kiduncolják, azaz párolják. Téli ünnepi csemege gyanánt fogyasztják. Nyáridőben déli pihenő alatt, mielőtt a dinnyehajat főleg a disznók számára összeszednék, ügyesebb férfiak a gyerekek mulattatására kis láncot, nyolcas formát, lakatot szoktak kivágni belőle. A szöllő a legkedveltebb gyümölcsök közé tartozik. Ez az ismert szólásban is kifejezésre jut: lösz még szöllő, lágy kinyer. Tréfás változata : puha kinyer, lágy szöllő. A közvetlen fogyasztásra szánt szőlőnek mögövőszöllő, újabban csömögeszöllő a neve. A szőlő eltevése, fölhasználása az asszonynép dolga. A korai szőlő már Havi Boldogasszony, illetőleg Urunk színeváltozása (aug. 6.) táján már érni kezd. Innen egyik korai paraszti szőlőfajtának a boldogasszony szöllő neve is. A szőlő napjárta déli oldalon különösen hamar fejlődik. Eleinte a családfő kóstolgatja, majd amikor megérik, válogatva leszedik és beviszik a piacra. Ilyenkor még nem sokat esznek belőle, mert a korai csemegeszőlőért jól fizetnek. Az érést azzal is siettetik, hogy a fürtöket esetleg eltakaró leveleket főleg a déli oldalon letépik. Szent Istvánra a korai szőlők már le is érnek. Amíg a kisvasút nem épült meg és jó utak nem vezettek a Városba, a korai csemegeszőlőt jobban élték a tanyai családokban is. Szívesen tették el télire is, mert a jól beérett korai szőlő romlik legkevésbé. Ha bőven termett, must is készült belőle. Erre különösen az oportó, továbbá & piros- és fehérsaszla volt alkalmas. István király napjára újságként musttal lepték meg a névnapra gyülekező asszony népet és gyerekeket. 10* 147