Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

Kovács János adatai szerint 1 mázsa lenmagból 25 kg olajat préseltek. 1 köböl, azaz 4 véka tökmagból a nagyolás, vagyis a héj eltávolítása után 10 pogácsát nyomtak, 1 pogácsa viszont általában 1 liter olajat jelentett. Tanyai sutún mindenki a maga magját szokta kisutulni, de a munkát a sutú tapasztalt gazdája irányítja. Használatáért vagy a kialkudott rész, vagy pedig bér jár. A már meghántolt magból egy zsebrevalót külön félretesznek a gyerekek számára csemegéül. Olajból ősszel általában csak egy esztendőre való készül, mert nyáron könnyen mögavasodik. Az olaj helye a cserépből való olajoskorsó, olajosbutykos. A sötétmázú, alacsony, de terebélyes korsó emlékezetét Dugonics András egyik jeles mondása is megörökítette. Eszerint a kevélykedő emberek úgy reá tartják magokat, mint olajos korsó az asztal közepén.

62 Régebben a Városban akadtak olajosasszonyok is, akik alkalmi foglalkozásként nagyböjti időszakra több korsó olajat vásároltak össze a tanyán vagy sutúban és ezt házuknál kicsinyben az odajövőknek, főleg pénteki napokon szétmérték. Ezt minden esztendőben megismételték, a környék aztán állandóan fölkereste őket. Ilyen volt századunk elején Alsóvároson hírmondóul Vass Jánosné, Császár Vëca (Veronika) a Pálfy utcában. Olajjal általában mindazt el tudták készíteni, amihez egyébként zsír, vaj kellett. A nyers olajat karaj kenyérre csorgatták, majd sóval, paprikával meghintették. Tápaiak gyékényből ecsetfélét készítettek, ezzel kenték az olajat a kenyérre. Kedvelt vacsora, gyereknek uzsonna volt ez. Szokták a főzetlen savanyú káposztát is leönteni vele és kenyérrel fogyasztani. Tápaiak epekő ellen valamikor nyers olajat szoktak inni. A levest, paprikáskrumplit olajon főzték, a halat, olykor csirkét is olajon sütötték. Készült olajos kalács, olajos rétes, olajos fánk, guba is. Nagypénteken rendesen olajos paszúr, vagy olajos káposzta került hidegen az asztalra. Ugyanis ezen a napon — mint máshol bővebben is kifejtjük — nem szoktak tüzet gyújtani. A káposztát hagyományőrző családokban köleskásával főzik és olajjal nyakon öntik. Bicskahegyen kenyeret is nyomnak a levébe, amely beleszívódik a kenyérbélbe. Ha szükséges, a tálat többször is felöntik olajjal. Gyümölcsök, dinnye, szőlő Népünknek igen kedves nyári tápláléka a dinnye, öregek aján dinnya. A közönséges sárgadinnya mellett ismeretes a különleges ananájszdinnya (kantalup), továbbá a turkesztándinnya, rövidebben turkeszdinnya, turkesz is. A sárgadinnyét gerezdjei mentén szokás megszegni. Ha a dinnye jóízű, tehát érdemes a fajtáját megtartani, akkor magját vastányérba fordítják. A héj és fölösleges mag vagy disznók csávásába, vagy pedig kisborjú, birka ételébe kerül. Ha kisborjúval etetik, akkor kevéske korpát is szórnak rá. A sárgadinnye jó édes beléből szoktak a tanyaiak csalogatóul az üveg légyfogó alá tenni. A görögdinnye későbben, mint mondják: havibúcsúra, havira (aug. 5) érik. A szegedi nép ezt jobban kedveli, ezért a tanyai homokon sok a dinnyafőd. Az éretlen, ízetlen dinnyének tökdinnya a neve. A rothadásnak induló, megnyálkásodott belű veszött, a túlérett pedig lőrincös. Ezt úgy is mondják, hogy Lőrinc belefosott a dinnyába, azaz Lőrinc napja (aug. 10) után a dinnyefogyasztással már vigyázni kell. Említsük itt meg, hogy a nem szabályosan fejlődött, bár ehető dinnye: haska, haskadinnya. 62 Etelka II, 77. 146