A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/66-1. (Szeged, 1978)

Tóth Ferenc: Anyag és technika Makó népi építkezésében

A céhek feloszlatása után az 1884. évi XVII. törvénycikk értelmében Makón zmint rendezett tanácsú városban első fokon a városi tanács az iparhatóság. A képesítéshez kötött úgynevezett „A" iparlajstrom 1885-ben 4 kőművest és 3 ács és kőművest tart nyilván.

38 Számuk a továbbiakban rohamosan szaporodik, 1927-ben 60 kőműves és 55 ács dolgozik Makón.

39 Az építő-anyagipar kibontakozása is igen lassú. A kezdetleges technikával épülő házak építőanyaga (föld, nád, gyékény) igencsak kikerül a gazdaságokból. A korszerűbb házépítés téglát, cserepet, fűrészelt faárut igényel, megjelennek a téglamesterek, cserépégetők, fűrésztelepek, mészégetők, homok kotrók. A téglavetőkről a 18. század végétől vannak adataink. 1798-ban arra kötelezték őket, hogy minden tizedik téglát adják le a városnak.

40 1836-ban 6 téglamester működik, közülük 3 cserepet is készít, „téglaverő legény annyi, hogy nyáron által az egész Bánátot elborítja."

41 1857-ben a téglaégetés kizárólag a város tulajdonában levő téglagyárban folyik. Száz munkást foglalkoztattak, az évi termelés 800 000 tégla, ezrének ára 8 Pf. Cserépégető 4 volt, 1 a püspök tulajdonában. 10 munkás évente 300 000 darabot égetett, ezrét szintén 8 Pf-ért adták.

42 1885-ben 5 téglavető, 3 cserépégető és 7 tégla és cserépégető működött.

43 1903-ben létesült Tóth András téglagyára, 1912-ben a Mészáros Testvérek téglagyára, 1917-ben Kiss Pál tégla- és cserépgyára, 1942-ben a Szilágyi féle téglagyár. 1944ben a téglagyárak száma négy. A Városi Téglagyár (Járandó 113/8) 45—50 munkást foglalkoztatott. A felszabaduláskor egymillió tégla veréséhez szükséges földanyag és nyolcvan köbméter iszap volt kitermelve. Kiss Márton István tégla és cserépgyára (Aradi utca 113), özvegy Kiss Pálné tégla és cserépgyára (Járandó 14.) 20—30 munkást foglalkoztatott. Joó József téglagyára (Almási utca 35.) 14 munkással dolgozott. Valamennyi kézi erőre volt berendezve.

44 1857-ben két mészégető kemence működött Makón. 1865. évi vázrajzokon Kirschner és Csolnakosi mészkemencéje a révhez vezető út mentén, az ártérben volt felállítva, 1868-ban a mai Liget utca elején létesült a harmadik mészégető kemence. Az 1885. évi iparlajstrom már csak egy mészégetőt tüntet fel. A szükséges mészkövet a Maroson szállították. A marosi homok építkezési célokra kitűnő tulajdonságai alapján országszerte keresett. A múlt században hajókon, jelenleg vasúton szállítják. Kitermelése eredetileg kézi erővel — cserpákkal — történt. A ladikba rakott homokot kubikostalicskán tolták fel a partra és prizmába rakva tárolták. A leleményes vállalkozók — egyéni szabadalmak alapján — a harmincas évek végétől gépesítették a termelést. Az építkezéshez szükséges fát Erdélyből a Maroson tutajokkal eresztették le. 1836-ban két fapiaca van Makónak, ahonnan a szomszédos helységeket is ellátták faanyaggal.

45 1865-ben a révhez vezető út mentén az ártérben sorakoztak a fa elárusítók telepei.

48 Az épületfát eredetileg faragták, majd fűrészelő gödörben vágták ki. A fa iparszerű feldolgozása fűrésztelepeken történt. Már a kiegyezés előtt (1862.) létesült a 38 Makói Városi Tanács Mezőgazdasági Élelmezési Ipari és Kereskedelmi Osztály irattára. 39 Erdei F., Makó város történeti pályája = Makó az első felszabadult magyar város. Makó, 1969. 35 40 MVL Tanácsülési jzk. 1798. 7. 41 Szirbik M., i. m. 38. 42 MVL Kereskedelmi és Iparkamara összeírása. 1857. 43 Lásd 38. jegyzet 44 MVL Polgármesteri Hivatal 1945. 1244. 45 Szirbik M., i. m. 32. 46 Tóth F., A makói rév és híd. MFMÉ 1974—75/1. A Makói Múzeum Füzetei: 19. 33. 205