A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/66-1. (Szeged, 1978)

Tóth Ferenc: Anyag és technika Makó népi építkezésében

Landesmann-féle telep, valamivel később alapították a Teltsch, Pollák és Schwartz,, illetve a Grünstein-féle fűrész telepet. Ez utóbbit 1941-ben Nagy Ferencné vásárolta meg. Fel volt szerelve gyorsgáterrel, körfűrésszel, darabolóval és gőzbaltával. A munkagépeket gőzgéppel üzemeltették. A szükséges villanyáramot saját dinamóval fejlesztették. A személyzet gépészből, rönkmesterből, gáteresből, kétcirkulásból, két darabolóból, két osztályozóból és egy-két segédmunkásból állt. A Pollák és Schwartz gőzfűrész üzem a második világháború előtt 18 munkást és 3 tisztviselőt foglalkoztatott. Az üzem berendezése állt : 1 darab 100 HP stabil gőzgépből, 1 darab 4,8 HP áramfejlesztő dinamóból, 1 darab 1,8 HP villanymotorból, 1 darab 0,5 HP szecskavágó villanymotorból, 2 darab keresztfűrészből, 3 körfűrészből, 1 hajópadló készítő gyalugépből, 1 darab vasgyaluból, 1 darab esztergapadból, 1 darab fúrógépből, 1 darab automata köszörűgépből.

47 A makói fűrésztelepek berendezéseit felső utasításra 1949ben összezúzták és ócskavasként elszállították. A fatelepeken kívül két épületfa kereskedés is működött a városban: Szabó Józsefé a Megyeház utcában, (Felszabadulás útja), a Lőwinger-féle a Szegedi utcában. SZOKÁSOK Az építőáldozat a közeli magyarcsanádi szerbeknél még az 1960-as években is élt. A vertfal készítésekor egy méterre a földtől cementlapok közé betettek egy élő kakast és egy tyúkot. Előtte megetették. Alapkő-letételkor ma is szokásos, hogy a mester bekiált: Hun van, gazduram? Gyüjjön mán, tögye le az első téglái! Ha előbb szabódik is, kezébe adják a kalapácsot és kénytelen kelletlen elhelyezi. Ekkor még biztatják is. Igazíccsa csak jól mög! Ezután elmondják, hogy ennyit és ennyit ütött a téglára és ezért ennyi liter borral tartozik. Építéskor a küszöb alá pénzt tesznek : 1, 2 forintost és 10, 20, 50 fillérest, így majd az új gazda pénzre kel, pénzre fekszik. A kőművesek az alapba, a faltömők a felmenő falba üveget helyeznek, a benne levő papírra előzőleg ráírják a tulajdonos és a mester nevét, az építés idejét, esetleg belerakják az aznapi újságot. Dugaszolás után az üveg száját újabban még bitumenbe is belemártják. A szarufák lapolására, a csapokra — ahol a kötésfák találkoznak — ráírják ceruzával a mester, az inasok nevét, az építés idejét. A második világháborúig általános volt a zöldág állítás. Erre akkor került sor, amikor a tetőzet legmagasabb pontjára értek vagy a lécezés után. A zöldágra annyi színes kendőt kötöttek, ahányan részt vettek az építésben. A mester szebb, a segédek olcsóbb kendőt kaptak, az inasoknak inkább zsebkendő jutott. Néhol még boros üvegeket is kötöttek fel. Zöldágat Apátfalván a faltömők is állítottak, a legmagasabb gerendára tűzték ki. Hosszabb szünet után Makón még 1977-ben előfordult a Főtér közelében a zöldág-állítás. Szombat délutánonként a tanyai gazdasszony — régi makói szokás szerint — túróslepénnyel kínálta meg az építőket. Ha tanyán dolgoztak, egész héten kint laktak. Reggel, este tejet és aludt tejet is kaptak. A kőművesek és az ácsok egymás között sokat élcelődtek : az ácsok lopások, a kőműves műves. Az ácsokról azt tartották, hogy egy ács nem ács, két ács fél ács, három ács egy ács. 47 MVL Polgármesteri Hivatal 1945. 1244. 206