A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/66-1. (Szeged, 1978)

Tóth Ferenc: Anyag és technika Makó népi építkezésében

tokban előforduló gyakoriságuk alapján gyékénytetőből lehetett a több. A gyékényt nem magában alkalmazták, „ereszelni és szegni"

16 nádat használtak. 1793-ban kötött alku egyezség szerint a városházánál levő istállónak fedelét gyékénnyel és náddal egészen és újonnan fedik, gyékénnyel felverik, náddal belül és felül megverik és szegik.

17 Egy 9-10 öles épülethez 800 kéve gyékényt használtak fel. A 19. század elején ennek száza 4 forint, a tetéj felverése pedig 16 forint.

18 Jenéi János szoba-pitvaros házán valószínűleg zsúpfedél lehetett, ugyanis az egyik jegyzőkönyvben ez áll : „otska gerizdes teteje vagyon".

19 Rafai Mihály jegyző házának lefedéséért és vége szüvéséért Szűcs Józsefnek 10 forint 30 krajcárt fizettek ki a város pénztárából.

20 A görögkatolikus iskolán a gyékénytetőt 1857-ben cserélték ki.

21 Az 1888. évi építési szabályrendelet értelmében az első, második és harmadik kerületben újonnan építendő házaknál a tetőzet csak cserép vagy zsindely lehet, kizárólag a negyedik kerületben engedélyezik a gyékénytetőt. 1934—37 között hatvan kérelem futott be a városhoz nádtető javítás ügyben. A nehéz gazdasági viszonyokra való tekintettel az engedélyt minden esetben megadták.

22 A nádtetejű házak ácsmunkájához tartozott a nyeregtető két szélének deszkázása. A gazlécek alá szegezték a verébdeszkákat, merőlegesen pedig a sörtedeszkákat. Ez utóbbikat a cibakvasak tartották. A tetőhöz szükséges nádat télidőben a gazdák vágták. Nádvágó szinte minden gazdaság eszköztárában előfordult. Egy sukkos kévéket kötöttek, amely két hónajnyi nádból állt Amikor egy rend le volt vágva, a kévéket egy maréknyi náddal kötötték be, ez a kévének kétszeri körültekeréséből, a nádvégek megcsavarásából és aládugásából állt. 1914-ig jégen csuszkiával történt a vágás. Az ék alakú eszközt két kaszapengéből kovács készítette, középütt elhelyezett köpűjébe nyelet tettek. Jégen megélezett vaslapáttal is vágták a nádat. A nádtető készítésnek tavasszal és ősszel van az ideje, a nagy melegben ugyanis fölforr az ember a tetőn. Három ember szükséges hozzá: a tetéjverő, az adogató és a válogató. Az adogatás nagyobb szakértelmet nem igényelt, figyelve a munkafolyamatot, a nádat vékonyabb végével kellett felnyújtani. A jelentéktelen munkát végző emberről mondták : Olyan okos, hogy ü vót a tetéjverő nádadogatója. Önbizalmat kifejező értelemben, viccelődve is használták : Én is vótam tetéjverőnek nádadogatója. A levágott és kévébe kötött nád azon módon nem alkalmas tetéjverésre. A gazt és a nádleveleket ki kell rázni belőle. A földre fektetett kévék leghosszabb száraiból egyszerre egy-egy maréknyit húzogatnak ki, majd tövüket függőleges tartásban földhöz veregetik. Végül a kéve alja, a nád apraja és a szemét marad ott. A nádtető készítése a gerinc leszegésével kezdődik. Ezt gondosan válogatott náddal végzik, hogy a padlás felől szépen nézzen ki, ne lógjanak be a levelek. A markonként adogatott nádat a horogfák vályújába erősített gerincléchez csavarva rögzítik. Ez a művelet a gerincen lovaglóülésben, hátrafelé haladva történik. 16 MVL Tanácsülési jzk. 1829. 37. 17 MVL Tanácsülési jzk. 1793. 23. 18 MVL Tanácsülési jzk. 1813. 25. 19 MVL Tanácsülési jzk. 1810. 2. 20 Csongrád megyei Levéltár. Csanádi püspökség makói uradalma iratai. 1838—40. Számadási melléklet. Szám nélkül. 21 MVL Templom előtti hirdetések. V. 142. 22 MVL Nádtetők javítása. Kigyűjtött iratok. 1937. 23. 424. 192