A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/66-1. (Szeged, 1978)

Tóth Ferenc: Anyag és technika Makó népi építkezésében

Általában először a ház hátulját készítik el — a tető hosszától és a rendelkezésre álló anyagok (oszlop, kötél, lánc, vendégoldal) mennyiségétől függően — egy-két-három szakaszban. Az ereszcsorgás vonalát kisebb melléképületeknél szemmérték szerint alakítják ki, lakóházaknál a tervezett tetővastagságnak megfelelő szélességű (általában egy sukkos) deszkát kötnek fel a horogfákhoz. A tetéjverő állásról dolgozik, amely két falnak támasztott oszlopra istránggal vízszintesen kötött vendégoldalból áll. Ahogy halad a tető készítése, a horogfákhoz még két helyen kötnek fel vendégoldalt. Joó Sámuel két asztagrakó létrát döntött a tetőhöz, ehhez kötötte a vendégoldalakat. A tetéjkészítés szakaszonként alulról fölfelé (a jobbkezes tetéjverőket véve alapul) jobbról bal felé halad. Első terítéskor — a felkötött deszka szélességének megfelelően — méterenként mintegy 5-6 kéve nádat raknak. A kötést elvágják és kézzel elegyengetik a nádat. Vincze József alól két ujjnyi vastagságban gondosan válogatott nádat terített. A terítés után a második és harmadik gazléc között csatlófával leszorítják a nádat. A nagykötelet meglazítják és a felkötött deszkát lapjával vízszintes irányban leengedik, két-három helyen gerendával alátámasztják és alsó állásnak ezt használják. A leszorított nádat a második gazléchez varrják, amelyhez két ember szükséges, egyik a tetőn kívül, másik a padláson dolgozik. A varráshoz eredetileg sodrott gyékényt használtak, századunkban áttértek a horganyzott drótra. A régi típusú tűvel csak át lehetett döfni a tetőt és szúráskor ki vagy be vezetni a gyékényfonalat, az újabbak már necc-tűre emlékeztetnek, amelyre több méternyi drótot lehet feltekerni. A továbbhaladást belülről öltik. Egy-egy öltés kb. 20 centiméternyi. A tetőn kívül levő személy viszont 4-5 centiméternyit visszaölt. Az egyik öltést a gazléc fölé, a másikat alá szúrják. A csatlófa leoldása után következik a második terítés. A nádkéve végét — az első terítéshez hasonlóan — az ereszcsorgás vonalába rakják és a nádat kézzel fölfejtik, föltolják, hogy a tető mindenütt egyenlő vastagságú legyen. Ezt a terítést is leszorítják csatlófával és levarrják a következő gazléchez. A harmadik és a többi terítésnél a kéve tövét oda rakják, ahol az előző felfejtést befejezték. A lakóházak — a tető nagyságától függően — általában négy-öt terítést igényelnek. Az utolsó terítésnél, illetve fölfejtésnél a gerincnél mintegy fél kéve hossznyi nádvég magasodik ki, ezt lefordítják a túlsó oldalra és léccel lekötik. Amikor mindkét tetőoldal elkészül, a gerincnél náddal leszegik a tetőt. A szegeshez válogatott, tiszta nádat használnak, amelyet előző napokban néhányszor meglocsolnak, hogy megereszkedjen. A tetéjcsináló nyeregülésben dolgozik a gerincen és ahogy halad a szegessel, csúszik hátrafelé. Az adogató markonkint nyújtja fel a nádat. Az indulás két marékkal történik, egyiket a tető jobb, másikat a bal oldalára helyezi. Az előző adagot visszafelé lecsavarja. A végig font gerinc nádvégeit a töve felett gömbfával leköti, és a gerincet esetleg koporsódeszkával lekalapolja. Később általános lett a néhány sor cseréppel való fedés. A gaztetéjnek legnagyobb ellensége a tűz, a vihar és a moha, A moha esőzések alkalmával teleszívja magát vízzel, és ezáltal a tetőzet — különösen annak északi oldala — rothadásnak indul. Ezért a mohakinövésektől a héjazatot időnként megtisztították. A nádtető javítása duggatással történt. Ehhez 50-60 centiméternyi nagyságúra fel kell vágni a nádat. Állásnak két asztagrakó létrára kötött vendégoldalt használnak. Ez a művelet felülről lefelé halad, a tetéjcsináló és az adogató is az álláson van. A felvitt két-három kis kévéből markonként, a vékonyabb végével kell a nádat nyújtani. A tetéjcsináló bal kézzel a kívánt helyen megemeli az avult tetőrészt és jobb kézzel benyomja a dugást. Mentül vékonyabb a dugásnak való nád, annál szebben lehet vele 13 A M óra F. Múzeum Évk. I. 193