A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/66-1. (Szeged, 1978)

Jakab Béla: Magyarország gólyaállományának 1974. évi felmérése

találó gólyák elhagyják fészkelő' helyüket. Ahol még több a hagyományos típusú épület, lassabb az épületek korszerűsítésével járó átépítések folyamata, továbbá talán szívesebben is látják a fészkelő gólyapárt a házak tetején, kéményén és esetleg segítik is a fészkelést mesterséges fészektartó-aljzat felállításával, ott ez megmutatkozik az épületekre rakott fészkek gyakoriságában : Békés megyében 80,9 %, Veszprém megyében 86,4%, Vas megyében 80,2%. A tartóaljzatul ugyancsak szívesen választott nád- vagy szalmafedeles pajták, csűrök, istállók, ólak, a mezőgazdaság átszervezése következtében szintén csak egyegy megyénél szerepelnek még nagyobb számmal (Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár, Borsod-Abaúj-Zemplén). Országos viszonylatban nem jelentős a templomtoronyra épített fészkek száma (0,76%), összesen 31 fészek. A néhány megyében azonban, ahol előfordulnak, ott számuk aránylag nagy : Baranya 15 (9,6%), Bács-Kiskun 5(1,5%), Somogy 5 (1,8%), a további 6 fészek pedig másik négy megyében oszlik meg. Fogyóban vannak a fákra épített fészkek is (25,07%). Az 1020 fára épített fészek közül 317-nél közlik a jelentések a fák faját is. Aránylag szívesen választott fa a fenyő (10,7%). A lombos fák közül az Alföldön legelterjedtebb akác ad nagyrészt szállást a fészkelő gólyáknak (55,2%). Gyakoribb még a nyár (17,6%), a tölgy- (4,1%) és az eperfa (2,8%), majd 4—5 esetben a kőris-, körte-, fűzfán és 1—2 esetben dió- vadgesztenye, hárs-, szil-, bálvány- juhar- cser- és gledicsia fán figyeltek meg fészkelő gólyákat. Nagyon megemelkedett a villanyoszlopokra (esetleg telefonoszlopra) rakott fészkek száma! Fészkelési hely hiányában a körülményekhez gyorsabban alkalmazkodó gólyák a magas feszültségű vezetékeket tartó oszlopokra, villanyoszlopokra fészkelnek. 1968-ban 91 villanyoszlopra épített fészek szerepelt a jelentésekben. 1974-ben 555 volt a számuk a jelentésekben azoknak a fészkeknek, amelyeket a villanyszerelők meghagytak és lakottak is voltak. Az összes fészkeknek ez 13,64 százaléka. Egyes megyékben azonban a villanypózna használatának gyakorisága erősen meghaladja ezt az országos átlagot: Nógrád (28,5%), Zala (21,7%) Borsod-Abaúj Zemplén (20,6%) és Tolna (19%). A IV. sz. táblázatban az egyéb helyek alatt szereplő 305 (7,47%) fészektartóaljzat megoszlása a következő: torony 31 (0,76%), kútgém 10 (0,24%), pajta, kazal 170 (4,18%), hidroglobusz 6 (0,15%), gyárkémény 4 (0,1%) rom 4 (0,1%), vas- vagy faoszlopra szerelt mesterséges aljzat 13 (0,32%), és a többi, jobbára nem jelölt aljzaton levő fészek 67 (1,62%). GÓLYAPÁROK A jelentések alapján 4070 lakott fészket számoltunk össze. Közülük 4005 fészket gólyapárok birtokoltak, a többi 65 fészket magányos gólyák lakták. A fészkelő gólyapárok száma (HPa) és sűrűsége (StD) országrészenként és megyénként különböző. (V. sz. tábl.). Legnagyobb a gólyapárok száma és sűrűsége az ÉK-i megyékben, az Alföld ÉK-i részén : Hajdú-Bihar 452 (7,27), Szabolcs-Szatmár 400 (6,74), Borsod-A-Z 471 (6,7), majd a DNy-i országrészeken Vas megyében (6,59) és Zala megyében 194 (5,91). Mindkét országrész csapadékban gazdagabb vidéke az országnak, az alföldi részen pedig elterjettebbek az öntözéses kultúrák. A négy ötévenkénti felmérés adataiból (VIII. sz. tábl.) kitűnik Vas megye a gólyapárok számának közel azonos szinten maradásával: 214—221 között, a sűrűség pedig 6,4—6,6 100 km

2-ként. Magyarázatát a létfenntartás és a szaporulat körülményeinek változatlanul kedvező összhangja 498