A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/66-1. (Szeged, 1978)

Dóka Klára: A Szegedi Királyi Biztosság (1879–1884)

A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1976-77jl A SZEGEDI KIRÁLYI BIZTOSSÁG (1879—1884) DÓKA KLÁRA {Budapest, Vízügyi Dokumentációs és Továbbképző Intézet) 1879. márc. 12-én az árvíz az Alföld legnagyobb, népessége szempontjából Magyarország második legnagyobb városát döntötte romba. Szeged lakossága a polgári forradalom után jelentős mértékben megnövekedett. 1850-ben 50 244, 1857-ben 62 700, 1869-ben 70 179 fő élt a városban. A feudális kötöttségek megszűnése, a falusi munkaerő felszabadulása az ország délkeleti részén is belső népmozgást eredményezett, és a Tisza-Maros találkozásánál fekvő, fejlődő város kedvező kereskedelmi lehetőségeivel magához vonzotta a jobbágyfelszabadítás után kötetlenné vált falusi népességet. Az 1870-es népszámlálás idején csak Pest volt Szegednél nagyobb város, ahol 200 476 fő élt. Azonban Buda (53 998), Debrecen (46 111) népessége már alatta maradt a szegedinek.

1 Szeged az árvíz idején négy részből állt : Belváros, Rókus, Felsőváros, Alsóváros — a Tisza balpartján épült Új-Szeged csak 1880-tól tartozott a városhoz. A házak száma a jobbparti városrészben 5458 volt. A kereskedelem a Tiszán és a Maroson bonyolódott le, de igen fontos szerepet kapott a Szegeden találkozó két vasútvonal is, amelyek Szegedet Pesttel és Temesvárral (osztrák államvasút) illetve Nagyváraddal és a Bácskával (alföld-fiumei vasút) kötötték össze. Az 1870: 42. te. értelmében a város élén a főispán állt. 1870-ben a balközéphez (később a függetlenségi párthoz) tartozó Dani Ferencet választották erre a tisztségre. Megválasztásával az ellenzékiek kaptak hangot. Befolyásuk azonban egyre kevésbé érvényesült, sőt az idők folyamán követeléseik is elhalványultak. A város tényleges vezetője az 1872. jan. 4-én megválasztott polgármester, Pálfy Ferenc volt, a Deák-párt híve. Mellette a törvényhatósági bizottság működött, amely felerészben a legnagyobb adófizetőkből állt. A Deák-párt és a balközép között az 1870-es évek közepére elmosódtak az ellentétek, és hasonlóan az országos politikai helyzethez — a szabadelvű pártban egyesülve mindkét csoport hangot kapott.

2 A város harmadik vezetőjét, Taschler József főkapitányt is befogadták ebbe a környezetbe. Taschler — ellentétben a passzív ellenállást valló többi városi vezetőkkel — az 1850-es években is tisztséget vállalt, és 1861—1867 között a város polgármestere volt.

3 A városi vezetőség alapjában magáénak vallotta a szabadelvű párt programját, bár helyi kérdésekben nem értett mindenben egyet a kormány véleményével. Hasztalanul kérték, hogy Új-Szegedet csatolják a városhoz, és a megye székhelyét Szegedre helyezzék. 1 A magyar korona országaiban az 1870, év elején végrehajtott népszámlálás eredményei a hasznos házi állatok kimutatásával együtt. Pest, 1871. 334—335. Kulinyi Zs., Szeged új kora. A város története (1879—1899) és leírása. Szeged, 1901. 266; 2 Reizner J., Szeged története. Szeged, 1899—1900. II. 264. 3 Szabó L., Szeged halála és feltámadása. Az 1879. évi árvíz és a város újjáépítésének története. • Szeged, 1929. II. 82—89. 365