A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/66-1. (Szeged, 1978)

Dóka Klára: A Szegedi Királyi Biztosság (1879–1884)

Még inkább szemben állt ez a vezetőség az árvízvédelem ügyében a többi érdekeltekkel, akik a védekezés minden terhét a városra akarták hárítani. Nem léptek egyezségre 1876-ban az osztrák államvasúttal, amikor a vasúti töltés bevonásával a város védelmét szolgáló körtöltést akartak építeni. A vasút igazgatósága zárkózott el az építkezés elől. Szeged a kritikus napokban olyan „érdektársak"-kai volt körülvéve, akik — saját érdekeiket féltve — fel sem mérték a helyzet súlyosságát. A városi tanács hivatalos lapja a Szegedi Híradó volt, amely a kormánnyal, vasúttal, percsoraszegedi társulattal folytatott küzdelemnek adott hangot. A Híradó első száma még 1859-ben jelent meg. Az ellenzéket a függetlenségi Szegedi Napló képviselte, amelynek első száma 1878-ban látott napvilágot. A függetlenségiek szellemi vezetője Bakay Nándor országgyűlési képviselő volt, aki az emigrációban élő Kossuth Lajossal tartott fenn kapcsolatot. A Napló színvonala akkor emelkedett, amikor 1879-ben meghívták Mikszáth Kálmánt. Az író nemcsak a lap főmunkatársa, hanem az árvíz eseményeinek krónikása is lett. A vész idején nem volt különbség a két lap között. Egyik sem merte védeni a kormány tehetetlenségét. 1879-ben a területileg illetékes vízügyi hatóság a szegedi folyammérnöki hivatal volt, melyet Szeghő Attila főmérnök vezetett. A szegedi vezetőség és közvélemény nem szívesen fogadta a fővárosból érkező tisztviselőket. Bizalmatlanok voltak Kende Kanuttal, a percsora-szegedi társulat élén álló kormánybiztossal is, aki csak márc. 5-én érkezett meg a városba. Nem volt tekintélye az ugyancsak ekkor érkező Lukács György belügyminiszteri tanácsosnak sem, akit kormánybiztosnak neveztek ki Szeged védelmére, és egészen április elejéig tartózkodott a városban. Mint az árvíz történetéből ismert, a petresi gátszakadás után egy héttel bekövetkezett a város tragédiája. A kár az első napokban szinte felmérhetetlen volt. Az 5723 házból 384 maradt épségben. Ebből a magasabban fekvő belvárosra jutott 248, Felsővárosra 99, Rókuson 20, Alsóvárosban mindössze 19 ház maradt meg.

4 A lakosság a város magasabban fekvő részeibe, a tanyákra, vagy az árvíztől nem érintett környező falvakba menekült. A Belvárosban kb. 6000, a tanyákon 24 000, Felsővárosban 3669 ember volt.

5 A kormány rendkívül nehéz helyzetbe került. Tisza Kálmán miniszterelnöknek először is el kellett hárítani magától a felelősséget, hogy a képviselőház bizalmát meg tudja tartani. A szegedi árvíz fényt vetett a rendkívüli költségekkel végrehajtott Tisza-szabályozás hibáira, amelynek felülvizsgálata halaszthatatlanná vált. Az elpusztult nagyváros újjáépítéséhez elő kellett teremteni az anyagi fedezetet, megszervezni a lakosság visszatelepítését és az újjáépítést. És végül — vissza kellett állítani a kormány erősen megingott tekintélyét az újjáépülő városban. A Pénzügyminisztérium már az árvíz napján, márc. 12-én megerősítette Lukács György kormánybiztost hivatalában, őt tette felelőssé a menekültek elhelyezéséért és az élelmezés megszervezéséért is. Az élelmezés ügyét Lukács Dani Ferenc főispánra, a menekültek elhelyezését Kende Kanut kormánybiztosra, a víz levezetésének megkezdését Hieronymi Károly államtitkárra bízta, a rendőri teendőket pedig Kállay Albert látta el. A képviselőház és a kormány a katasztrófa idején teljesen tájékozatlan volt. A pesti lapok azonban rendszeresen beszámoltak az eseményekről, és az e lapok alapján értesült képviselők napirenden kívül éltek az intepelláció jogával. Március 12-én Tisza Kálmán azzal nyugtatta meg a képviselőket, hogy a menekültek számára 40 000 Ft segélyt engedélyezett, és kérte a kérdés elnapolását. Az ellenzéki képviselők intézkedések megtételére sürgették a kormányt. Mindenekelőtt katonaság kivezénylését 4 Kulinyi, i. m. 25. 5 Szabó, i. ni. II. 139. 366