A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/66-1. (Szeged, 1978)

Szenti Tibor: Kerekólak Csongrád megyében és a Vásárhelyi pusztán

részén, a kerekól átmérőjétől függően kisebb, vagy nagyobb mértékben körcikk-szerűén szétnyíltak. Az eső a falat gyakran áztatta, de a rongálódást kívülről tapasztassál minden évben megjavították. A múlt századtól az 1950-es évekig nem egy kerekól építéséhez külön ívelt vályogvetőt készítettek, amiből a kifli formájú kúttéglához hasonló, de annál többnyire nagyobb méretű „idomvályog" került ki. Az ívelt vályogtégla mindkét vége jól illeszkedett egymáshoz. A székkutasi Csengeri János kerekólépítő adatközlőnk említette, hogy ívelt idomvályogot az apja is készített a vásárhelyi Pusztán levő tanyájában, az 1920-as évek végén. ívelt idomvályogból építették a mindszenti „Szegfű" csárda udvarán álló kerekólat is. A falrakás közben egy vagy több szellőzőnyílást hagytak. Ezek, a körgyűrű alakjából következően, kívülről befelé szűkültek. Más gyakorlat során a tégla belső sarkát lefaragták és a fal mindkét oldalán egyenlő méretű lyukat, vagy ablaknyílást hagytak. A kerekól falába elhelyezett nyílások részben a szellőzést, részben pedig a belső világosságot biztosították. A nyílások mérete, elhelyezése és száma igen nagy változatosságot mutat. Akadtak négyzet, téglalap és kerek formájúak. Többnyire tégla nagyságúak voltak, de találtunk ennél kisebbeket és nagyobbakat is, amikre védőrácsot helyeztek, vagy üveglapot tapasztottak. A kerekólakon levő szellőző-, illetve ablaknyílások száma egy és négy között változott. Elől, a bebúvónyílás volt természetszerűleg a legnagyobb méretű. Néhány kivételtől eltekintve, a bebúvónyílásba fa ajtótokot építettek és rá kifelé nyíló, tömör deszkaajtó került. Az ajtót gyakran nem rögzítették a tokhoz, csak kívülről a bebúvónyíláshoz támasztották és rúddal, téglával odaszorították. Olykor leakasztható ajtót alkalmaztak és csak éjszakára helyezték vissza. A fal rakását úgy végezték, hogy a tégla vagy vályog vége az alatta és fölötte levő elemek közepére essen, így a fal ,,kötésben" épült. Vályogtéglából épített kerekól esetében találkoztunk azzal a falrakási móddal, hogy a vályogot a körgyűrűre merőlegesen helyezték el, tehát a belső, rövidebb végük a kör középpontja felé mutatott. A fal fölrakásával, azzal, hogy a következő vályogsor az előzőhöz képest kijjebb, vagy beljebb esett, alakították ki kerekól formáját, az álboltozat megformálását. A fal fölrakása után a kerekólat néha tapasztás nélkül hagyták. Legtöbbször csak kívülről tapasztották, olykor pedig kívül és belül egyaránt. A tapasztás mindig polyvás, illetve törekes sár, vagy agyag volt. A kerekólak tapasztását azzal a célzattal, hogy szilárdabb legyen, ma már sehol sem égetik ki. Az égetést (inkább füstölést) csak a fertőtlenítés miatt végzik. Száradás után legtöbbször kívül, de néha belül is fehérre, ritkábban sárgára meszelték és a fal tövét fekete, barna, vagy kék színnel „elhúzták". Tetőszerkezet A kerekól falának elkészítése után a tetőszerkezetet alakították ki. Mind a vályog-, mind a sövényfalú kerekól tetőszerkezetének kialakítása területünkön azonos volt. A kerekólak tetőszerkezete rendkívül változatos. A legegyszerűbb szerkezet az volt, ha a fal tetejére párhuzamosan néhány átívelő gerendát, tartótrúdat helyeztek. Tökéletesebb a rácsos tetőváz. A fal tetejére keresztben, egymással 90°-ot, néha „X" alakban 45°-ot bezáró szögben két sor farudat helyeztek. Ötletes tetőmegoldással találkoztunk a Vásárhely-csomorkányi Pusztán, egy kúp alakúra formált kerekólnál, ahol a fal tetejére kocsikereket helyeztek és a küllők közeit a kerékagy felé emelkedő kúp alakúra betapasztották. Igényesebb megoldás az egy, vagy több, párhuzamosan, esetleg keresztberakott főgerenda alkalmazása, amely hordozta a 297