A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/66-1. (Szeged, 1978)

Szenti Tibor: Kerekólak Csongrád megyében és a Vásárhelyi pusztán

rákerülő vékonyabb tartórudakat. Esetenként, mint pl. a szegvári kerekólaknál, afőgerendára sugár irányban rakták föl a vékonyabb ágakat. Ezek külső vége a fal szélén, belső végük a főgerenda közepén, az ól középpontja fölött támaszkodott. Akadt nem egy igényes, bonyolult tetőszerkezet is, különösen azoknál a nagyobb méretű kerekólaknál, amelyeknél a tetővázat is kúposra építették. Ezeknél rendszerint egy, vagy három tartógerenda képezte a tetőváz alapját. A középen áthaladó, a bejáratra merőleges, vagy azzal párhuzamos gerenda közepére függőleges helyzetben erős ágasfát rögzítettek. Ennek nyergében, felül csúcsban találkoztak az alsó végükkel a fal belső peremére támaszkodó gazlécek, amik így együttesen sátor, vagy kúp alakú vázt képeztek. Különleges tetőszerkezete van Valkai László nagytőkéi, ill. Olasz Bálint Hódmezővásárhely-kopáncsi tanyáján épült kerekóljának. A két tetőszerkezet igen hasonlít egymáshoz. Az utóbbi, kétszintes kerekólnál négy egyforma vastag, egymáson középen áthaladó gömbfából készült tartógerendát úgy helyeztek el, hogy azok szabályos nyolcszöget képeztek. Külső, a falon túlnyúló végüket gazléccel összekötötték, rögzítették. Ezt a tetőszerkezetet helyezték a fal sima tetejére. Az ismertetett néhány tetőszerkezettel korántsem merítettük ki a kerekólak felépítésének módját, csupán néhány jellegzetes példát mutattunk be. A tetőszerkezet fedése A tetőszerkezet vázát gallyakkal, náddal, lécekkel, sással, kukoricaszárral, réti szénával, szalmával, gazzal, istállótrágyával, földdel stb. sűrűn berakták. A szegvári ólaknál még rongy-, zsák- és subadarabok is kerültek a tetővázra, hogy megtartsák a külső burkoló anyagot. Néhány esetben — mint pl. a csongrádi vagy Mindszenten a Szegfű csárdai kerekólnál —, ahol a bejárat fölötti, elülső falrész magasabbra épült, mint a vele szemközti, hátsó falszakasz, ferde lefutású tető készült. Ezeknél a tetőszerkezetet többnyire náddal, vagy hódfarkú cseréppel borították be. A kúposra fölrakott tetőt, a rajta több helyen keresztülvetett, két végén tégla nehezékkel ellátott gazkötél, madzag, vagy drótszálakkal rögzítették le. Ezek a tető alá, a fal felső harmadáig lógtak le és többnyire keresztbe fogták át a tetőzetet. A rögzítő drót, vagy madzag ellenére is előfordult, hogy a viharos erejű szelek megtépázták a tetőzetet. Ezért gyakran találkozunk azzal a megoldással, hogy a kerekól tetejét kötőanyagokkal ellátott sárral vastagon letapasztották és kézzel, esetleg gyalult deszkadarabbal lesimították. Egyedülálló megoldást alkalmaztak Hódmezővásárhely-Kopáncson, Nyíri Eszter (Gorzsa tanya 464. sz.) kerekóljának tetőfedésére. Itt a tetőszerkezetet kukoricaszárral borították be, letapasztották, majd a még képlékeny sárba, sűrűn egymás mellé, felül darab, lejjebb egész hódfarkú cserepeket nyomkodtak. A tető fedésére használt anyagok a következő összetételben fordultak elő: leggyakrabban a gallyakból rakott tetővázra rétiszénát, szalmát, vagy sást raktak. Ugyancsak gyakran alkalmazták tetővázként a farudakat, amiket kukoricaszárral, náddal, gazzal, istállótrágyával, vagy földdel borítottak be. (A trágyát és a földet az utóbbi két évtizedben egyre kevesebbet használták. Helyette a letapasztás, olykor műanyag fóliával, szövettel történő lefedés terjedt.) Végül ritkán alkalmazták, az igényesen épített kerekólak tetővázához használták a pontos méretek szerint szabott tartógerendákat és léceket, amiket hódfarkú cseréppel, vagy nádszövettel födtek be. 298