A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/66-1. (Szeged, 1978)

Szenti Tibor: Kerekólak Csongrád megyében és a Vásárhelyi pusztán

kellett. Ezek az asszonyok keze által születtek, a tíz ujjuk volt a,,

szërszám" és pusztulásuk után az ő kezüktől tűntek el végleg. A csinált kerekólakhoz nem kellett más, mint a vázhoz szükséges anyag és a tapasztáshoz használt polyvás sár. Az ólat sima talajon csinálták. Az egyforma nagyságúra elvágott kukorica-, napraforgószárat, vagy vékony gallyat sátorszerűen, körben, lazán egymás mellé rakva, egyenes vonalú kúpot képeztek. Felül, az összeérő csúcs alatt madzaggal, vagy vékony dróttal összekötötték. Elől a kotló méretének megfelelő nagyságú bebúvónyílást hagytak. A nyílás felső szélére keresztbe is tettek egy szál gallyat, vagy ízíkszárat. (Fölötte, a csúcsig az oldalfalat alkotó néhány szerkezeti elemet természetesen rövidebbre kellett vágni.) Az egyes vázrudak között 3—6 cm-nél nagyobb távolság nem volt. Ezután polyvás sárral, kézzel kívülről bstapasztották és lesimították, hogy az eso lefusson róla. A tapasztás mindig csak kívülről történt: az oldalfalnál másfél ujjnyi vékonyan, fölül a csúcsnál vastagon, mintegy 15—25 cm magas „sapkát" kapott, hogy az időjárás ne kezdje ki. A tapasztás alól a földön körben is, kb. 5—10 cm széles sávban folytatódott. Ezután az ól a napon kiszáradt és használatba vették. Éjszakára a bebúvónyílásra zsákdarabot függesztettek. A csinált kerekólak elkészítése a vásárhelyi Pusztán a hódoltságtól az I. világháborúig a pásztorok által nádból épített, ún. „kúpos kunyhókra" emlékeztet, de úgy tudjuk, hogy ezeket itt kívülről nem tapasztották be. 2. Egyszintes, „épített" kerekól készítése A kerekól a ház-, vagy tanyaépítés utolsó fázisában készült, vagy később, a gazdaság megerősödése után. Az építkezés a lakóépülettel, tanyaházzal kezdődött. Ezt követően a lábas jószágok számára az istállót, majd a fontosabb gazdasági épületeket, mint a különféle takarmányost, kocsiszínt, górét, hombárt, disznóólat stb., végül a nyári konyhát, külső kemencét, kerekólat, katlant, árnyékszéket és a kutyaházat építették föl. Az épített kerekólak tartós anyagokból készített, maradandó építmények voltak. Építésükhöz gyakorlat, szakértelem kellett, szerszámokat is használtak hozzá. Ezek az ólak több évig, évtizedig, nem egyszer fél évszázadon keresztül is megfeleltek céljuknak. Helykijelölés A kerekólat a telken — különösen a XIX. században és a XX. század elején — leggyakrabban a lakóházzal, tanyaházzal szemben építették föl. Ugyancsak gyakori volt a lakóépület és tanyaház valamelyik vége felől, az ólak, vagy gazdasági épületek sorában elhelyezni, de általában a főépület közelében.

9 Az elhelyezésnek e két gyakori, hagyományos módját az indokolta, hogy a gazda szemmel tudta tartani az ólat és állatait. Ez egyrészt a tolvajlások lehetőségét csökkentette, másrészt pedig hamarabb érték el a kerekólban tartott, több gondozást, megfigyelést igénylő anyakocát és malacait, vagy a kiscsirkéket. Az utóbbi évtizedekben ez a régi gyakorlat föllazult és — elsősorban hygiènes 9 Rendkívül érdekes a gabonások és a kerekólak elhelyezését összevetni. Ikvai N. a gabonások elhelyezéséről ezt írja: „Gyakori a lakóépülettel szemben a telken, a kertben, vagy a kamra, istálló közelében, a ház végén félreeső helyen, ahol se a szekér, sem az állat nem nagyon jár." Ikvai 1966. 354. 294