A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/66-1. (Szeged, 1978)

Szenti Tibor: Kerekólak Csongrád megyében és a Vásárhelyi pusztán

A kerekólak elkészítése — különösen a kisméretű, gyorsan pusztuló anyagokból csináltaké — sem fizikai megterhelést, sem nagyobb szakismereteket nem követelt, azért is maradt az asszony feladatának. A később épített, bonyolultabb kerekólak már nemcsak hozzáértést, de időt, és fáradságot is kívántak. A vályogból rakott, nagyméretű, egy-, vagy kétszintes kerekólakat már a férfiak az asszonyok segítségével építették. Időben ezt a XIX. század utolsó évtizedétől, az első világháború végéig jelölhetjük. Az 1920-as évektől kezdve nem egy vályogból rakott, malacnevelést szolgáló, nagyméretű kerekólat férfiak építettek. A kerekól-rakásnak is megvannak a kipróbált módszerei, amiket egy-egy ügyeskezű, több ólat is építő parasztember másoktól sajátított el, vagy gyakorlat közben maga jött rá és továbbfejlesztett. Megyénkben így születtek ismert kerekól-építő emberek, akiket a falu, vagy a tanyavilág több családja is felkért e feladat elvégzésére. Ez a hagyomány ma is él és Szentes járás két, egymástól távoleső községében találtunk olyan idősebb parasztembert, aki több kerekólat épített az elmúlt években.

8 Mint láttuk, a kerekólakat a falvak és tanyák, az építészet és kőművesség terén semmilyen szakképzettséggel sem rendelkező parasztasszonyai és férfiai építették. Az építők között később nemcsak parasztokat, hanem olyan, a néppel, a földdel, az állattartással mindig szoros kapcsolatot tartó iparost, kubikost, állami alkalmazottat is találunk, aki a kerekól készítést hagyományként, természetes ösztönösséggel végezte. A kerekólak alkalmazói jóval szélesebb társadalmi rétegekből kerültek ki, mint azt eddig ismertük. Ezt elsősorban az olcsó alapanyagok, az építés költsége, valamint a kerekólak hasznossága indokolja. A kerekólak legjobban a törpebirtokokon, kisparasztok portáin terjedtek el, de még a középbirtokon is találhatók voltak. Kerekól kisiparos, tanító házatáján is előfordult. A kerekól használata a falun és a tanyavilágban volt közismert. Használóik a kis keresetű, vagy a középszerű jövedelmet meg nem haladó földműves, iparos és a népből származó, velük életközösséget vállaló, értelmiségi rétegekből kerültek ki. A KÉSZÍTÉS MÓDJA 1. „Csinált" kerekólak Készítési módjukban, formájukban és a hozzájuk felhasznált anyagokban rég hagyományokat az ún. „csinált" kerekólak őriznek. Elnevezésük a vásárhelyi Puszta lakóitól, különösen a férfiaktól ered. Amikor építésük felől érdeklődtünk, a gazdák kiigazították szóhasználatunkat és így fogalmaztak : — „Nem építőtt az, csak csinált." Hangjukban az ólcsinálási munka lekicsinylése érződött. Ezek ugyanis olyan kerekólak, amiket az asszonyok készítettek a csibék, baromfiak számára. Elkészítésük különösebb szakértelmet, erőfeszítést és hosszabb időt sem követelt. A Puszta lakói azért használták ezt a kifejezést, mivel az épített (készített) ólakhoz néhány egyszerű szerszámot is fel kellett használni, míg a csinált ólakhoz semmilyen segédeszköz nem 8 Kovács Ferenc, Szegvár, Bercsényi u. 21. sz. alatti lakos előbb falusi házában rakott kerekólat, majd 1974 tavaszán fiánál, a VII. ker. 4. sz. tanyában. A másik kerekól építő ember Csengeri János, aki Székkutas, IV. ker. 104. sz. tanyájában, 1965-ben két nagyméretű, akollal ellátott, malacnevelő és disznótartó kerekólat rakott. 293