A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/66-1. (Szeged, 1978)

Ifj. Lele József: A Tápairét tanyái

akaszt, kiviszi a napos udvarra, hogy azon elnyújtózzon. Fénykép nincsen. ,,Hun vót az még akkor, még a gazdagoknak sé nagyon futót ta fényirdába járni, hát akkor nekünk, szögényöknek?!'" A szoba falát nem díszítették különösképpen, de annál inkább adtak arra, hogy hófehér legyen, s az elhúzás, a falajja-elhúzás meg olyan egyenes legyen, mint a nyíl. A lebői tanyákon a szobaföldet sűrűbben kellett mázolni, mint más területen, mert parton, ráadásul homokon volt. A mázolás hamar fölszáradt, amit locsolással pormentesítettek, nyáridon naponta kétszer is. Természetesen csak azokat a helyiségeket ilyen sűrűn, amelyiket gyakran használták. Piros néni leveleket, virágokat mintázott, máskor meg legényneveket sikerített. Az asztalt csak vasárnapra terítették le szélpapínaX vagy amikor már eladósorba került, egy szebb szakajtókendővel, abrosszal. A régi ház pitvarában néhány tányér, a csíkmákszűrő és egyebek is a falon lógtak. Mindig füstös, kormos volt az, pedig egy évben kétszer is meszelték: tavasszal, meg ősszel. A lebői asszonyok és a Tápairét más gazdafeleségei garabolyszámra cipelték a vállukon Szegedre a tejfölt, a túrót, a vajalját. Mások a tejszínt, a galambfiókokat, meg a pulykát. Az asszony piacolt, az ember meg dúrta a földet. Az asszonyok siettek túladni a portékán : — valamennyinek helye volt, — és máris siettek hazafelé. Otthon sok munka várt rájuk. A lebői Farkas-tanya fölszabadulás utáni életéről már tisztább kép rajzolódik ki előttem. Az új tanya építése, lakhatósága, a benne levő élet már teljesen más oldalát mutatja ugyanannak a fundusnak. Az új tanya tulajdonföldön épült, ami méreteiben, elrendezésében gazdatanya-típushoz sorolható. Mivel örökösödés folytán lett Farkas Mihályé, falusi vagy városi ház nem tartozott hozzá. A tanyatelek, vagy tanyaudvar Lebőn semmivel sem volt jelölve, behatárolva. Hozzávetőleg gondolták, hogy „addig a fáig, mög emeddig a lucernásig az udvar," amely a Tápairéten egy másfél holdnyi területet tett ki. Ebben az udvarban kapott helyet a kerítetlen takarmányos, a pányvás jószág és a kapargáló baromfi is. A baromfiak sok kárt tehettek a vetésben, de csak a máséban. Hiszen ha a sajátjában bogarászás közben szemet is evett, az nem ment kárba, mert attól a jószág húsosodott. A pulyka messze elkóborolt, ilyenkor más földjén is garázdálkodott. Ennek viszonylagos ellensúlyozására fizetett a tanyatulajdonos kárpénzt. 1927-ben Farkas Mihály borkimérési engedélyért folyamodott a hatósághoz, de elutasították. Móra Ferenc, aki ezidőtájt éppen Lebőn ásott, sietett segítségükre. A kocsmát a környék tanyásodása is egyre rangosabbá, látogatottabbá tette. Ezért 1928-ban a lakóépület mellé egy nagy tánctermet építettek. Idejárt a réti fiatalság szórakozni. Vasárnap és más jeles napokon a tápai, a gyevi és a maroslelei fiatalság is. Ekkor a lakóépület használata, jellege is megváltozott. Az útra néző nagyházból söntés lett, melynek ablakából söntésajtót alakítottak ki. A régi berendezésből csupán a kemence maradt meg. Az ágyak, padok és más parasztbútorok helyét most a kocsmai bútordarabok foglalták el és a kármentő. A borkimérés sok időt vett el a gazdálkodásból. Bár a gazda ezután is inkább a földben dolgozott, felesége legtöbb idejét már a kocsma kötötte le. „Kimöntem kapálni ide a. part oldalba (:a tanyájukhoz közel eső Lebohalom partja). Ha gyütt valaki, észrevötte a kutya, csaholt. Én mög berugtattam, kiszolgáltam, azt iparkodtam visszafelé." Bérest akkor sem fogadtak. A két gyermek lassan legénysorba jutott, akik egyre inkább helytálltak a gazdaságban. Később a föld egy részét részesművelésre adták, de a jószágállomány nem csappant. Ekkor is tartottak három fejőstehenet, egy hízóbikát vagy tinót, rengeteg baromfit, és egy csűrhére való disznót, malacot. Lovat és galambokat is tartottak. A tanya ma lakatlanul áll. Sorsa a biztos pusztulás. A már teljesen feltört Lebőn, a jószáglegeltetés is kérdésesre fordult. így a közeli Porgányér partján, a dűlőutak mentén, vagy betakarítás után a földeken legel262