Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)
Hasonló szállások voltak Györffy szerint még Köncsög, Törtei, Bocsa, Tatárszállás (ma Kunszentmiklós) is. 247 A hódoltság idején szegedi parasztok itt is legeltettek, majd utána a Királyi Kamara a tázlári pusztát a Beniczky, Vattay és Bikády családoknak juttatta. Ezek az itteni hatalmas erdőségeket elkótyavetyélték ugyan, de lakosságot nem hívtak a a helyükre. Csak a Vattayak telepítették az evangélikus szlovák Kiskó'röst (1725), az Orczyak pedig a német evangélikus Soltvadkertet (1745). Tázlár azonban néptelen, sivár puszta maradt, mint a régi nóta is mondta : Tázlár, Bocsa, Bodoglár Három átkozott határ, Ahun eső sosë jár. Ha jár, nyomában a kár. 1837-ben az egész tázlári pusztán csak 20 katolikus, 71 evangélikus, 21 református lélek él. Tázlár a múlt század második felében a Beniczky-család birtokában volt. A Kalocsai Takarékpénztár parcellázta 1880 táján. A föld holdját 50—110 forintért adta 4,5% törlesztésre. Csak 10 forintot kellett holdanként letenni. A bank nem örült, ha siettek a kölcsön visszafizetésével. Később került sor 1890 táján a Bikády rész, 1905ben a Fischer-major 4000, 1906-ban a Tázlárra és Szánkra egyaránt kiterjedő Svábbirtok 6000 holdjának parcellázására. Ebben az időben még a tázlári táj általában megőrizte a hagyományos képét : a futóhomoknak, buckának egyik legklasszikusabb alföldi része volt. Ez a szólás járta: ma itt, holnap Izsákon. Ezzel a szélviharokra céloztak. Manapság is tázlári eső a neve a porviharoknak. Tázlárt — mostani lakosságának mintegy 80% arányban — alsótanyai népünknek 1880 és 1900 táján kivándoroló két raja vette birtokába. 248 Egy-két szintén szegedi gyökérzetű családot adott még Dóc, Csanytelek, Mindszent, Földeák, Sándorfalva, Kistelek, Tömörkény, Szánk, Jászszentlászló, Ószentiván, Tóba. Más törzsökből: Dorozsmáról, Majsáról, Szabadkáról, Mélykútról, Kecskemétről, Csongrádról csak alig. 1904 körül néhány hódmezővásárhelyi református család is ide települt. Kis templomuk is van. Kevés evangélikus, szlovák eredetű família is akad. A település először a Prónayfalva elnevezést kapta, ez népünknek nem állott a szájára és Próna, Prónai, Prónafalva néven emlegette. A felszabadulás után nyerte csak vissza évszázados Ősi nevét. Területe 1960-ban 12 732 hold, lakossága 2994 lélek. Szegedi népünk tázlári megtelepedésére nézve Lázár Vince a forrásunk, aki pólyás gyerekként került Tázlárra. 1881-ben jött ide először hét alsótanyai család: Lázár István, Nacsa Ferenc, Fürtön István, Csipak Péter, Kószó Ferenc, Papp János és egy Csala nevezetű háznépestül. Az Ő nyomukban indult meg a szegedi tanyák szegény népének tázlári kirajzása, de elvétve máshonnan is jöttek. A hét honfoglaló közösen vette a banktól a pusztát, amely hatalmas vizekből, buckákból, járásokból állott. Az öreg Lázárnak Mórahalmon 5 holdja volt. Eljött hat fiú- és öt leánygyermekével. Ezek: Pál, István, Ferenc, Mihály, Vince, János, illetőleg Etelka, Júlia, Anna, Veronika. Az ötödik lány nevét nem sikerült megörökítenünk. Amikor meghalt, 640 holdja volt. Az öreg Papp tizenkét gyermekével indult útnak. Amikor ideértek, az asszonyok sírvafakadtak a nagy kietlenség láttára. A nyolcvanas években annyira elhatalmasodtak a tájon a vadvizek, hogy csak egyetlen ház 247 Györffy Gy., A kunok feudalizálódása. In: Székely Gy.: Tanulmányok a parasztság történetéhez Magyarországon XIV. században. Bp. 1953,266. 248 Erről már röviden hírt ad „Szegedi telepesek Pestmegyében". SzN. 1902, 252. sz. 235
