Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

A kemence az újabb évtizedekben már csak fűtésre, azaz szobamelegítésre és sütésre szolgál, régebben azonban főztek, és a paprikaipar kezdeti szakaszában füzéres paprikát is szárítottak benne. Egy kis kitérővel itt szólhatunk legalkalmasabban a tűzhelyhez, tűzhöz, szabadkéményhez fűződő hiedelemvilágról is. Ha a tűz sisteregve égett a tűzhelyen, akkor a régi öregek szerint szerencsétlenség fenyegette a házat. Ilyenkor úgy mondták, hogy pöröl a tűz, majd meg is szokták köpködni : pü eredj a szomszédba! Nagypénteken és ha halott van a háznál, sok helyen még manapság sem gyújtanak tüzet, sőt kioltják, ha már ég. A kovácsok műhelyében sem ég ilyenkor tűz. Az új tűz kultikus hagyományairól már csak töredékes ismereteink vannak. A nagyszombati tűzszentelésre az alsóvárosiak szőleikből való venyigecsomót szoktak vinni, amelyet szertartás alatt régebben a tűzbe tartottak. Az így megszentelődött vesszőket azután a szőlőnek, szántóföldnek négy sarkában ásták el. Lehetséges, hogy ősibb fokon a szentelt vesszővel történt az új tűz meggyújtása és rajta a húsvéti eledelek elkészítése. Ezt bizonyítja az a századforduló táján még eleven alsótanyai hagyomány, hogy a gazdasszony nagyszombat reggelén szőlővenyigéből rakta meg az új tüzet, és ezen sütötte-főzte az ünnepi eledeleket. A kimaradt, kissé már el is szenesedéit vesszőket pedig a szőlő, veteményeskert négy sarkába tűzte, hogy a nyári viharok ne tehessenek kárt bennük. A tűz gyógyító, tisztító hatásába vetett hittel függ össze a Szent Iván tüze, amelyről azonban az ünnepnél szólunk bővebben. Régi szőregi hagyomány szerint

39 a gazda karácsony éjszakáján az udvarban tüzet gyújtott és átvezette rajta lovát, hogy ne legyen ijedős. A szabadkémény hiedelemvilágát az az archaikus szemlélet és meggondolás jellemzi, hogy kiemelkedő nyílás lévén a hajlékon, számos baj, csapás látogathatja meg rajta keresztül a háznépet, családot. Viszont ezen át lehet elküldeni, távozásra kényszeríteni a rosszat, a házba furakodott bajt, betegséget. A néphit szempontjából tehát természetes, hogy égi háború idején a virágvasárnapi barkát szentelt gyertya lángjánál gyújtják meg, és a kémény alá tartják. Akit hideglelés kínoz, odaáll a szabadkémény alá, és hangosan szól: vendégségbe hínnak, de nem tudok, ékűdöm a hideglelésemet ! Ez a küldés olykor begurított kocsikerék agyán át történt. Tápai édesanyák, feleségek még az első világháború idején is odaállottak a szabadkémény alá és a harctereken küzdő, fogságba jutott, magukról hírt nem adó hozzátartozóikhoz kiáltoztak, hogy jöjjenek már haza. Közölték azt is, hogy mi újság idehaza a családban, továbbá a ház, föld és jószág körül. Tömörkény hallomása szerint

40 is kerékagyon át kiáltva kell hazahívni, aki a házból eltávozott, elbarangolt. Mit látsz kutyáról van szó. „Kucsora Mihály kivette abból a kocsiból, amely alól Mitlátsz a városi utazás alkalmával elveszett, a bal hátulsó kereket. Bevitte a konyhába, ott két kézzel feltartotta maga elébe, a konyhakémény kürtője felé. A hívó kiáltásnak ez a módja. Most azután így tartván föl a kereket... szívszorongva és bánatos lélekkel belekiáltott: hol vagy Mitlátsz? Gyere 39 EA. 2817. Kálmány L. följegyzése. 274