Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)
Füzes: Kot henc, Papdi, Pákai. Lélekszáma 1962-ben 273. Rekettye: Rúzsa. Lélekszám 1962-ben 571. Felsőszállás : Sárkány, Szabó-Galiba, Szekeres, Trója (Szó'reg). 1962-ben 842 lakos 87 . HARKAKÖTÖNY a halasi határban, Tázlár, volt Prónayfalva tanyaközségből kivált új falu (1949), amely Harka és Kötöny volt kun pusztákat, jórészt a halasi Bibó család egvkori birtokát foglalja magában. Területe 1960-ban 9173 hold, lakossága 1313 lélek. Lakossága szinte teljes egészében szegedi eredetű, amely századunk első évtizedeiben leginkább Alsótanyáról, főleg Mórahalomról és Csorváról települt ide. A kései megszállásra jellemző, hogy szélmalmot már nem építenek, hanem a halasi és majsai gőzmalmokban Őröltetnek. Fölkerekedő népünk között voltak jómódú nagygazdák, akik a szegedi határban a Város holtkézi birtokai miatt már nem tudtak terjeszkedni. Itt 250—300 koronáért vásárolják meg a föld holdját, ami odahaza legalább 1000 korona körül mozgott. Egyik legtekintélyesebb harkai család, B. József és gyermekei 60 km távolságból, rögtönzött putrik, színek alól munkálják éveken át új birtokukat, amelyet 50 éves törlesztésre főleg Hofmeister Júda, népünk nyelvén Sárga Júda halasi ügyvéd parcellázott egy bécsi bankház megbízásából. Innen öregek ajkán a folyósított kölcsönösszegnek bécsipéz, a hitelnyújtási könyvecskének — amelyet sokan máig őrizgetnek — bécsikönyv neve. A kölcsönt egyébként az első világháború gazdasági konjunktúrájában mindenki könnyen letörlesztette. Az első, méltán honfoglalónak nevezhető nemzedék öregségére még hazatér a szegedi földre megpihenni és temetkezni. A második, azaz a mostani kihalóban levő legidősebb nemzedék még hazulról nősül, még hazajár a havibúcsúra, továbbá Mindenszentek ünnepére az ősök mórahalmi, alsóvárosi sírjához. Csak az unokák házasodnak már az új környezetből, de egészen a legújabb időkig nem a református halasiak, hanem csak a katolikus majsaiak köréből. Népünk árutermelő gazdálkodása magyarázza, hogy századunk első felében sok volt a gazdasági érdekeltséggel összefüggő örökbefogadás, cselédek kiházasítása. A falu szegedi jellege máig töretlen, ami a modernebb termelési technikáknak,, kertészkedő hajlamnak (szőlő, gyümölcs, dinnye, paprika) alkalmazásában is megnyilatkozik, és amelyet még a szegedi szülőföldről hoztak magukkal. Ehhez járul még makacs akaraterejük, törhetetlen munkakedvük, amelyről a halasiak félig gúnyosan, félig nagy elismeréssel ezt a közmondássá vált véleményt hangoztatják: ha a szögedi embört este mögkoppasztják, röggelre kitallasodik. A szerző nagygazdák mellett megjelennek a kisparasztok is — így az Engi, Fodor, Tömösvári, Feketű, Rabi család — akik részben még pásztorivadékok. Gyermekkorukban, a századforduló táján, amikor a járásokat már a hírmondóul maradt Átokházán is feltörték, szüleikkel, nagyszüleikkel jönnek ide szerencsét próbálni. A juhászat itt pár évtizeddel tovább él. Hagyományos életformájukat itt még megtartják, egyidejűleg azonban már földmíveléssel is foglalkozni kezdenek. Természetesen ők is a szegedi hagyományok és eredmények útmutatása szerint dolgoznak. A kisparasztok másik rétege árendás volt. Város földjén, főleg Átokházán, Ásott 87 Köszönjük Boskó Vilmos plébános, néhai Nagy Czirok László, Janó Ákos, Vorák József, Nagy Szeder István és a Börcsök család szíves támogatását. 175
