Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

nalmon, tehát a perifériákon. Innen ment századunk első évtizedeiben a halasi földre önálló gazdának, a maga szegényének. Az itteni tanya világ képe — a szegedi világéhoz képest — kissé még külterjes. A modern formákat, technikát a szegediek kezdeményezték. így a két világháború között alaposan kihasználták a halasi Schneider-céggel való lehetőségeket, főleg az aprójószág, különösen pedig a pulyka nevelésével. A tanyai önellátás itt már alig érvényesül, az árutermelés mind nagyobb lendületet vesz. Állítják, hogy a tanyakerítést szegediek honosították meg a halasi határban, amit a termelés belterjessége követelt meg. Úgy tűnik, hogy a harkakötönyi határban a majsai, félegyházi bevándorlók ivadékai a nyelvi asszimiláció útján vannak, gyermekeiknél már az ö-zés didadalmaskodik. A szegedi földekró'l származtak ide — ismételve a már említetteket is — a következő' családok: Balázs (Mórahalom), Berta (Öttömös), Bózsó (Csórva), Börcsök (Mórahalom, Átokháza), Engi (Csórva), Feketű (Gajgonya), Fodor (Öttömös), ragadványnevén Kusza, Fülöp (Mórahalom), Gërgus, Géczi (Csöngőié), Kirí (Ásotthalom), Kispál (Királyhalom), Kocsis, Komócsin (Alsótanya), Nacsa, Nagypál, Nagygyörgy, Ördög (Feketeszél), Rabi (Csöngőié), Savanya (Mórahalom), Selymös (Csöngőié), Simon-Jójárt, Tömösvári (Királyhalom), Vass (Öttömös). HORGOS, szerbül is Horgos, szegediesen Horgas népe nem szegedi eredetű, nem a mi tájszólásunkat beszéli, de földrajzi helyzeténél fogva beékeló'dött a szegedi nagytájba. Középkori történetéről nincsenek adataink. A határában terül el Szentpétör puszta, illetőleg dűlő, amely az Árpád-korban minden valószínűség szerint még az alsóvárosi johanniták birtoka, majorja volt. A horgosi és szentpéteri pusztát a XVIII. század első felében Szeged városa magának szerette volna a királyi kamarától megszerezni, hogy pótolja azt a méltatlan veszteséget, amely a kun puszták elvesztésével érte. Megbízta tehát felvidéki származású főjegyzőjét, Kárász Miklóst, aki elszegényedett család sarjadéka volt, hogy Pozsonyban a kérelmet valóra váltsa. Grassalkovich Antal kamarai elnök — Kárásznak ifjúkori barátja lévén—neki juttatta a két uradalmat. A Városnak azzal dugták ki a szemét, hogy erkölcsi testületnek nincs törvényes joga nemesi birtok szerzéséhez. Kárász és Grassalkovich mosakodott a tanács előtt, amely kénytelen-kelletlen nyugodott csak bele az adományozásba.

88 Meg kell azonban jegyeznünk, hogy az előkelővé vált Kárász család később mindig őszinte szívvel ragaszkodott a Városhoz, és készségesen szolgálta a szegedi nép érdekeit. Ebben valamiképpen az erkölcsi elégtétel szándéka is meghúzódott a részéről. E szeretetnek különc megnyilatkozása volt, hogy a család egyik agglegény tagja, a köztiszteletben álló Kárász Benjamin a múlt század derekán Horgoson olyan dombot akart összehordatni, amelynek tetejéről szépen beláthatott volna Szeged városába. A munka meg is indult. A hagyomány szerint csak az örökségre váró család elszánt ellenkezésére állott el Benjamin úr a szándékától. A Kárász utca, öregek ajkán Kárász utcája a család emlékezetét őrzi, amelynek már a XVIII. században kúriája volt itt. Ennek helyén épült a múlt század negyvenes éveiben a mostani klasszicizáló, történelmi emlékekben annyira gazdag Kárászház. A Feketesas utca felé hatalmas kert is tartozott hozzá, amelyet a nép Kárászkert néven emlegetett. A ház előtt egyébként a hetvenes évekig monumentális barokk 776