Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)
Térjünk vissza a XVIII. század elejére. A kuruc szabadságharc idején Rákóczi seregében küzdő szegediek szőleit Globitz labanc várparancsnok a rác harcosok között osztotta ki. 28 Acsády Ignác adatai szerint 29 1720 táján a szegedi szőlőterület nagysága 155 hold volt. Ebből a polgárok birtokában 430,5 kapa (1 kapa = 100 út = 400 négyszögöl), a zsellérekén 150, a határőrök kezén 34, az idegenekén 8 kapa. E területen 1729-ben mindössze 2210 akó bor termett. Ebből az alsóvárosiakra 1182, a fölsővárosiakra pedig 1028 akó esett. Az 1720. évi országos összeírás még elmondja, hogy a szegedi szőlők síkon fekszenek, víz szokta járni őket. Boruk nagyon silány, legföljebb csak április végéig áll el. Jellemző az a század derekáról (1749) származó tanácsi határozat, amelynek értelmében a kipusztult szőlőkben kukoricát szabad termelni. 30 A lakosság lassú növekedésével szükségessé válik a rendszeresebb szőlőtelepítés. Erre a fertőzött ivóvíz is készteti a népet. Új szőlők települnek, esetleg a régiek megújulnak. Ilyenek a Balagitó, Cserepes (a mai Cserepessor tájéka), Hernyós (ma Ottovay-telep) Kálvária (mai Jósika utca tájéka), Jerikó (textilkombinát helye), Róma (a gázgyár környéke), Francia, későbbi nevén Franciahögy, Tarján (ma új városrész), Szillér (Petőfi-telep tájéka), Kétérköz (Baktó egy része). Ezt a telepítési állapotot De la Croix Paitis térképe is megörökíti (1713). Egy XVIII. századi német utazó, Lehmann Szeged egyik nevezetességeként említi a szépen és jól megművelt szőlőskerteket. 31 E város körüli szőlők, hegyek egy része (Tarján, Szillér, Hernyós, Ballagitó) már a XVIII. században kezdett kipusztulni, ahogy Vedres is megénekelte 32 : Szőlleim is itten vannak, de pusztulni Kezdenek, s hasztalan homokra vágyódni, Ahol is harmintzöt esztendőktül fogva Bakkhusom gyümöltse virít szaporodva. Később Vedres István még így ír: Borom elegendő, Polgárim mérhetik, Kivül a homokon szorgonddal termesztik. Sok terem? egy Krajtzár; kevés: négy ittzéje, Már közönségesen szoktunk élni véle. Általánosnak mondható polgári gyakorlat volt ugyanis egészen a legutóbbi időkig, hogy iparosok, városi tisztviselők, jómódú gazdák a XVIII. század fordulójától kezdve iparkodtak a szegedi homokon földbirtokot szerezni, azon szőlőt telepíteni, amelynek terméséből — főleg a mesteremberek — öregségükre éldegéltek. A polgárjoghoz hozzátartozott a saját termésű bornak a lakóházban való kimérése. Erről máshol is szólunk. A város körüli szőlőhegyek tehát fölkerekedtek és a XVIII. század második felétől kedve kitelepültek a legközelebbi homokföldekre, szállásokra, főleg Feketeszélre, Domaszékre, Nagyszéksósra, kissé később Zákányba, Őszeszékre és szórványosan még egyéb járásokra is. Ezeket a homoki szőlőket azután a szemléleti hagyomány alapján hogy néven emlegették, legtöbbször a telepítő gazda nevét téve eléjük. Ezek 28 Reizner \, 217:111, 442. 29 Acsády /., Magyar gazdasági élet 1720-ban. MGSz 1894, 56. 30 Kolosvári—Óvári II, 773. 31 Reizner III, 441, 443. 32 Vedres I., Tanátsház. 573
