Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

becsapi a szájával. Ami nem illik valakihez : illik neki mint tehénnek a gatya. Kálmány Lajos jegyezte föl, de nem magyarázta ezt az apácai szólást : főképelte, mint Kis Matyi a tehenet. A jó tejelés elsősorban a táplálástól függ: a tehenet a szájárul fejik. Juhászat A szegedi juhászat nyilvánvalóan már a középkorban virágzott. Az 1522. évi egyházi tizedlajstromban 131 juhosgazdával találkozunk. Az Ihász, Johos mellett előforduló Bács és Csobán családnevek a szegedi juhászat balkáni, illetőleg erdélyi kapcsolataira mutatnak, amelyek a szegedi szűcsök nyersanyagszükségleteit is kielégítik. Egyébként a lajstromban a Szűcs név (Zwlch és Pellifex alakban) huszonötször fordul elő. A foglalkozást jelölő családnevek közül csak a Szabó és Varga múlja fölül. Szeged hajdani juhtenyésztésének méreteit mutatja, hogy Szulejmán szultán naplójának tanúsága szerint 1526-ban, amikor Szegedet a török először elfoglalta és kifosztotta, csupán a juhok zsákmányából 50 ezer jutott Ibrahim basának, 20 ezer pedig Iszkender Cselebi defterdárnak. Ismerve a törökök birkahús kedvelését, ami a magyar juhászat balkáni kapcsolatainak erősödésével is együttjár: a szegedi juhászat a hódoltság korában is virágzott. A defterek is igazolják a szegedi juhászat és marhatartás feltűnő virágzását. így 1550ben Csötörtök Antalnak 1100, Csötörtök Miklósnak 700, Vid Benedeknek 150 birkája van. 1585-ben Gál Matyi 40 birka, Rejtő Orsolya 700 birkabőr, Szűcs Miklós 150 bőr, majd 150 birkabőr után, sokan mások marha után adóznak.

85 A defterekből azt is tudjuk, hogy a szomszédos faluk juh-adóval is tartoztak a szegedi várnak. A török nyomán fölbukkan egy nyilván Balkánról behatoló új mesterség, a cincár néven emlegetett juhvágó szakma, amely Városunkban egészen 1914-ig megtartja különös jelentőségét. A cincárság eredetileg a román nyelvcsaládhoz tartozó igen életrevaló nép, amely főleg pásztorkodással és kereskedelemmel foglalkozott. Nyilván ők voltak a török hadsereg hússzállítói, akik minden jelesebb helyőrségnél megtelepedtek. így jutottak el Szegedre is, a szakma azonban két évszázad óta színmagyar. Rókuson működött. Később még szólunk róluk. Az 1719. évi adókivetési jegyzék Alsóvároson 1315, Felsővároson pedig 559 birkát talált. A XVIII. század juhászatárói egyébként nem sokat tudunk. Talán nem tekintették számosjószágnak. A pásztoremberek egykorú eskümintái közül a juhászoké hiányzik. Megváltozik azonban a helyzet a század végére, ami nyilvánvalóan összefügg a posztóruha lassú terjedésével is. Űj fajták honosodnak meg. A változást Vedres István is észreveszi és megörökíti: Százezer birkáim földemen legelnek, Melyek fő helyt nálam csakugyan most nyernek. Fürtös juhaimnak számát elfogyasztván, Vágyok kondor s véknyabb szőrre több árt kapván. A finomabb gyapjú merinófajta, népünk nyelvén némötjuhok vagy bürgejuhok, másként summásbirkák tehát ekkor honosodtak meg a hosszúszőrű magyarjuhok mellett, amelyek inkább subabőrt adtak. Az új fajta „az Alföldön — írja

86 Reizner János — úgyszólván a szegedi gazdák útján terjedt el mindenfelé, még a nagy uradalmakba is. A többi közt Szekeres Mihály szegedi főügyésznek már 1786-ban a szomszédos gyevi uradalom területén 500 juha legelészett." 85 Fekete L., Die Syiaqat Schrift I, 203. 86 Reizner, III, 431; A mindszent-algyői uradalom történetéhez. MGSz. 1896. 475